Egy uniós szintű szabályozó hatóság felállítására tett javaslatot Viviane Reding, amely azt biztosítaná, hogy a távközlési szektor következetesen betartsa a piac szabályait.

A távközlésért felelős biztos szerint a leghatékonyabb és a legkevésbé bürokratikus módja annak, hogy egységes versenyfeltételeket (level playing field) teremtsenek a távközlés szereplői számára, az lenne, ha egy független európai távközlési hatóságot hoznának létre. Viviane Reding minderről csütörtökön egy brüsszeli konferencián beszélt.

A Financial Times szerint Reding nézetei Brüsszel azon korábbi erőfeszítéseit erősítik, melyek célja az volt, hogy szigorúan eljárjanak a korábbi, államilag ellenőrzött monopóliumaikat még mindig védő országokkal szemben.

A lap emlékeztet arra, hogy a biztos sokakat magára haragított, amikor a nyáron azt javasolta, hogy a mobilcégek faragják le az úgynevezett barangolási díjaikat, nem zárva ki, hogy az európai szabályozó testületre vonatkozó javaslata is hasonló vitát válthat ki.

A brit távközlési hatóság, az Ofcom például közleményben tudatta, hogy szerinte a Bizottság és a nemzeti hatóságok között a hatáskörök egyensúlya megfelelő, kiemelve, hogy a jelenlegi szabályok megfogalmazásakor egy központi grémium felállítása, illetve ennek javaslata nagyon kis támogatást kapott. Az Ofcom hozzátette: nem látja okát, hogy a mostani időpont miért lenne megfelelő erre.

Reding szavai a távközlési szektort szabályozó rendelkezések felülvizsgálatát vetíthetik előre, melyet várhatóan májusban vagy júniusban tesz majd közzé.