Mind több tanú kerül be a rendőrség tanúvédelmi programjába, hogy megváltoztatott néven, új lakhelyre költözve eltűnhessen a bosszúra készülő bűnözők elől. Többüket külföldre menekítették, ott a programból végleg kiszakadva kezdtek új életet. A szolgálat jelenleg csaknem harminc emberrel foglalkozik.

Egyetlen dekonspiráció sem történt a rendőrség tanúvédelmi szolgálatának öt évvel ezelőtti beindítása óta. Hosszabb-rövidebb ideig immár több tucatnyi embert bújtattak és védtek az egység tagjai. A minden elemében különleges szolgáltatásra azok tarthatnak igényt, akik valamilyen kiemelt bűnügyben olyan bizonyítékkal szolgálnak az elkövetőkkel szemben, amely más módon nem volna beszerezhető.

Bűnszervezetek tagjai, gyilkosok és fegyveres bűnözők kerültek rács mögé egy-egy koronatanú vallomása után. Ezeket az embereket sokszor a rendőrségnek kell megmentenie az esetleges bosszútól. A tanúvédelmi programban néhány nap alatt teljesen új személyiséget biztosítanak megváltozott névvel, s ha kell, megváltoztatják a születési adatokat is. Új helyre költöztetik az illetőt, ha szükséges, akár a határon túlra. A művelet minden részlete államtitok. A rendőrségen belül is csak az arra felhatalmazott, különlegesen képzett tisztek juthatnak velük kapcsolatos információkhoz.

Tóth Tibor alezredes, a tanúvédelmi szolgálat vezetője megerősítette, hogy egyre többen készek segíteni a hatóságok munkáját a különleges védelem fejében. A szolgálat a rendőrség azon kevés egysége közé tartozik, amelyben az elmúlt időszakban nagymértékben bővült a létszám. Napi kapcsolatot építettek ki több EU-tagállam partnerszolgálataival. Munkájuk elismertségét jelzi, hogy Magyarországon is segítettek már új életet kezdeni külföldi koronatanúknak, s nemegyszer bíztak magyar ügyfeleket a külföldi szolgálatok gondjaira.

Az alezredes pontos számokkal nem szolgált, csak annyit mondott, hogy húsz-harminc fő vesz részt jelenleg a programban. Hogy valaki bekerülhessen, ahhoz a büntetőeljárás vezetőjének (rendőr, ügyész vagy bíró) kell támogatnia a kérelmezőt. Csak akkor veszik fel a programba, ha védelme hagyományos őrzéssel nem megoldható.

A szolgálatnak tizenöt napja van a beérkező iratok áttanulmányozására. Ez idő alatt a szolgálat pszichológusa is felkeresi az illetőt. Lehetnek ugyanis olyan tulajdonságai a jelentkezőnek, amelyek kockázatossá teszik a személyiségcserével járó kötelmek elviselését. Egy drogfüggő, notórius hazudozó vagy szenvedélybeteg ember felvételét nem erőltetik. Bármikor kifecseghet olyan részleteket a szolgálatról, amelyek veszélyeztethetik mások biztonságát.

Az alkalmas jelöltekkel rendkívül részletes polgári jogi szerződést kötnek. A szolgálatnak mindenről tudnia kell: családról, szeretőről, adósságról, betegségről. Ezek alapján dolgozzák ki a védelmi program stratégiáját. Az illetőnek pedig vállalnia kell a hatóságok számára nélkülözhetetlen vallomás megtételét.

A védelemnek különböző szintjei vannak, s ezek egymást kiegészítve, akár egyszerre is alkalmazhatók. Az az alap, hogy elköltöztetik a tanút egyik városból a másikba, vagy ha a körülmények úgy hozzák, egyik börtönből egy másikba. A második szinten személyi védelmet is kaphat a védett tanú, ilyenkor golyóálló mellényt visel, forródrótot építenek ki neki. A harmadik szinten az illetőnek minden személyes adatát zárolják a hazai nyilvántartásokban. A negyediken új nevet és ehhez új iratokat is kap az illető. Az ötödik szinten már teljesen megújítják személyazonosságát, a születési helye és az anyja neve is módosul. A hatodik szint, amikor külföldre menekítik a tanút, és ott teremtenek neki új egzisztenciát. Nem ritka, hogy az illető családja is bekerül a rendszerbe.

A tanúnak viszont vállalnia kell, hogy megszakít minden kapcsolatot rokonaival, ismerőseivel, barátaival. Ha rájönnek például arra, hogy titokban telefonálgat, felmondhatják a megállapodást. A tanú nem követhet el olyan szándékos bűncselekményt sem, amely veszélyezteti a program sikerét. A rendőröknek okozott már szakmai és emberi dilemmát, hogy egy megtért bűnözőt kellett hónapokon át “szolgálniuk és védeniük”.

A védett személy bármikor bejelentkezhet kapcsolattartójánál telefonon, ha problémája támad. Az összekötő tisztek amúgy nagyjából havonta érdeklődnek.
Általában az ideiglenes megoldást javasolják, de van, aki ragaszkodik a végleges személycseréhez. Döntsenek bárhogy, adott esetben akár évek múltán is visszakérhető az eredeti személyazonosság. Ez alól egy kivétel van: mégpedig ha az új néven alapít családot, és gyermeke születik. Attól kezdve már nincs visszaút.

Az alezredestől megtudtuk, hogy az érintettek között többen vannak, akiknek már végleg elengedték a kezét. Új néven telepedtek le itthon, vagy a társszolgálatok segítségével külföldön. Egy darabig tartották a kapcsolatot, majd továbbköltöztek. Semmi sem kötelezi őket, hogy életjelt adjanak. Ilyenkor a rendőrök is csak remélni tudják, hogy semmi sem fenyegeti őket, és megtalálták helyüket a világban.