Gázártámogatás APEH-ellenőrzéssel

2006.11.27. HírTV

December 11-ig postázzák a gázár-támogatási kérelmekhez szükséges igénylőlapot, melyeket év végéig kell visszaküldeni a Magyar Államkincstárnak. A szűk határidő és a rendszer bonyolultsága miatt többen tiltakoztak. A szociális miniszter szerint azoknak, akinek ez fontos, azoknak elég lesz ez a 20 nap az igénylés kitöltésére. Aki késik a visszaküldéssel, később kapja meg a támogatást, de januárig visszamenőleg.

Miskolcon például 30-40 százalékkal fizetnek többet a távhőért jövőre a legmagasabb jövedelműek, a rászorulóknak viszont nem, vagy csak kis mértékben emelkedik a távhő ára. Az a család, ahol az egy főre eső havi jövedelem 53 660 forint alatt van, havonta 6 ezer forintot kap majd, ahol pedig 93 905 forint alatt, ott havi 3 ezer forint a támogatás. Miskolcon 32 ezer távfűtéses lakás van, ennek több mint negyede, 8500 lakás tulajdonosa tartozik a hőszolgáltatónak, összesen mintegy 700 millió forinttal.

A Fidesz szerint az eladósodás tovább folytatódhat. Ezért azt kérték, hogy a kormány a panelban élőket is támogassa. A szociális miniszter azt mondja: a rászorulók az új rendszerben is megkapják a támogatást. Mindez bevalláson alapul, ha tehát kisebb jövedelmet írnak be a vállalkozók, vagy a minimálnyugdíjas nagymamát is bejelentik a családhoz, azzal növelni lehet a támogatás összegét.

  • Ezt is az APEH fogja ellenőrizni, büntetőjogi konzekvenciák mellett. Abban a körben, ahol nem egyezik a jövedelmi helyzet a vagyonosodási állapottal - ugye az esetek egy részében ez így lehet, ismerünk ilyen történeteket Magyarországon -, ott az APEH vagyonosodási vizsgálatot folytathat le. Így annak, aki aláír, vállalnia kell az állításáért a konzekvenciákat – jelentette ki Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter.

A kormány hőtáv-támogatási rendszerét több szervezet és az ombudsman is kifogásolta a napokban. A Társasházkezelők Országos Szövetsége hibásnak tartja a rendeletet. Azt mondják: amelyik lakásban nincs önálló mérőeszköz, ott a közös képviselőnek kell nyilatkoznia a lakók fogyasztási hányadáról, amivel őrá hárítják az adatszolgáltatással járó felelősséget. Ahol pedig van, ott a közös helyiségek fűtése a probléma. A szociális miniszter erre azt mondta: az aggályok nagy része információhiányból fakad. Jövő keddtől a 189-es zöld számon lehet kérdezni, és plakátokat is kitesznek. Hozzátette: ha jogos észrevételek érkeznek, még módosulhat a támogatási rendszer.

  • kapcsolódó anyagok
KÖZTERHEK