Keményen fellépne az EU a fekete foglalkoztatás ellen

2006.12. 4. BruxInfo

Azok az európai munkaadók, akik illegális bevándorlókat foglalkoztatnak, pénzbüntetéssel, sőt akár börtönbüntetéssel is számolhatnak – derül ki egy, a Bizottság előtt fekvő tervezetből.

Franco Frattini bel- és igazságügyi biztos megítélése szerint a feketegazdaság óriási vonzerőt jelent több ezer majdani bevándorló számára, akik minden évben gyakorta veszélyes utazást tesznek meg azért, hogy az EU területére jussanak.

A Huszonötök közül több tagállamban bűncselekménynek számít az illegális bevándorlók foglalkoztatása, de a büntetések mértéke jelentősen változó. Frattini intézkedései éppen a nagyobb harmonizációt céloznák meg.

A tagállamok közül azonban nem mindegyik lelkesedik az ötletért. Mint a Financial Times rámutatott: Németország például már korábban ellenérzéseit hangoztatta az EU közös bevándorlási szabályozásával kapcsolatban, és várható, hogy megtorpedózza a Bizottság legfrissebb terveit is.

Brüsszel egyébként a jövőben a mezőgazdaságra, az építkezésekre és a vendéglátóiparra figyel majd különösen, és egyik legfőbb célja, hogy elejét vegye a bevándorlók kizsákmányolásának, és csökkentse az emberkereskedelmet.

Frattini elképzeléseit várhatóan május-június körül jelentik majd be, és azok csak az EU-n kívüli polgárokra vonatkoznak, és nem terjednek ki a kelet-európai tagországok állampolgáraira.

  • kapcsolódó anyagok
MUNKAJOG