A tagállami és európai hatóságok munkájában egyre kevesebb figyelem hárul az adatvédelmi alapelvek betartására – figyelmeztet az Európai Adatvédelmi Biztos hivatala.

Peter Hustinx biztos reményei szerint hamarosan megszületik az a keretdöntés, mely a bűnüldöző szervek munkájának keretében érvényesülő adatvédelmi eszközöket szabályozná, de kétségei vannak annak színvonalát illetően. Az ombudsman szerint ugyanis nem haladnak megfelelően a Miniszterek Tanácsában zajló tárgyalások, melyek eredményeként a harmadik pillér (a bel – és igazságügyi együttműködés) keretében érvényesülő adatvédelmi szabályok kerülnének kidolgozásra.

Hustinx szerint „a tárgyalásokon részt vevő delegációknak meg kell érteniük, hogy magas szintű adatvédelem csak magas szintű hatósági munkával valósulhat meg. Ha mindenki csak a saját országában képes megfelelő adatvédelmi rendszert kidolgozni, akkor már azzal közelebb kerültünk a közös európai adatvédelmi cél megvalósításához.”

A biztos leginkább azt találja aggasztónak, hogy az új szabályozási koncepcióban megjelent a védett adatok körének kettéosztása a hazai, és egy másik tagállamból származó adatokra. Hustinx szerint egy ilyesfajta kettéosztottság esetén az állampolgárok nehezebben gyakorolhatják majd az őket megillető jogosítványokat.

Aggodalmát fejezte ki továbbá a miatt is, hogy a jelenlegi keretszabályozás alapján a személyek vallására vagy nemzeti, etnikai kisebbségből való származására irányuló adatgyűjtésre nem vonatkoznának adekvát garanciális szabályok.

A gazdasági adatokkal kapcsolatos kételyekre reagálva a biztos elmondta, hogy a jelenlegi szabályok nem biztosítottak elegendő védelmet az adatok más országokba való továbbítása ellen, példaként hozva fel a SWIFT esetét. A biztos hivatala által kiadott közlemény szerint az adatok tulajdonosainak adatvédelmi információkhoz való jogai is sérülnek, sőt „e tekintetben a kivétel lett a fő szabály”.

Az európai adatvédelmi biztos hivatala együttműködési megállapodást is kötött Nikiforos európai biztos hivatalával a mindkét szervet érintő ügyekben történő közös fellépés érdekében, hogy „közösen lépjenek fel olyan ügyekben, melyekkel más európai intézmények nem foglalkoznak.