Szigorodó jövedéki adószabályokról, emelkedő adómentes juttatásokról, keményebb házipénztár-kezelési szabályzatról szavaztak tegnap a parlamentben. A pénzügyi salátatörvény végszavazására a héten kerül sor.

Az Országgyűlés tegnap szavazott a pénzügyi salátacsomaghoz benyújtott módosító javaslatokról. Veres János pénzügyminiszter a nyári adócsomag elfogadása után megígérte, hogy az ősszel újabb lényegi adómódosításokat már nem kezdeményez a kormány. Ennek ellenére a törvénycsomag, amelynek a héten lesz a végszavazása, gyakorlatilag minden adónemhez hozzányúl.

Az élet több módosítást is kikövetelt: ilyen például a lex Audi. A Győrbe települt autókonszern megfenyegette a magyar kormányt, hogy nem kezd Magyarországon új beruházásba a nyáron kivetett négyszázalékos különadó miatt. A kormány meghátrált, és a most szavazás előtt álló salátatörvénybe belevette azt a passzust, mely szerint a cégek által kutatás-fejlesztésre (K+F) fordított kiadások csökkentik a különadó adóalapját. A javaslat szerint a más cégtől vásárolt K+F szolgáltatással nem csökkenthető az adóalap. Más kérdés, hogy az Audinak ez a módosítás sem teremti meg a teljes adómentességet, ugyanis elképzelhető, hogy az ilyen adókedvezmény egyedi állami támogatásnak minősül. Ebben az esetben a kedvezmény igénybevételéhez minden cégnek ki kell kérnie Brüsszel engedélyét.

Házipénztáradó újratöltve

A Pénzügyminisztérium szerint viszont a most elfogadandó törvény megfelel az uniós szabályozásnak, így nem kell külön engedély. Szintén az élet hozta, hogy a nyári adótörvénycsomagból az Alkotmánybíróság kigyomlálta a házipénztárakra kivetendő adót. Ugyanakkor egy a tegnap képviselők elé kerülő – és a kormány által támogatott – javaslat szerint szigorítanák a házipénztárakban lévő összegek felhasználását. Az indítvány harminc napban maximálná a házipénztárból való előlegkifizetést, így akarják kikerülni azt, hogy az előleg “álcázásul szolgáljon” az adóelkerülésre – derül ki az indoklásból. A jövőben az adóellenőrök jobban odafigyelnek a készpénzkezelési szabályok meglétére és betartására, ugyanis a jövőben a szabályzattal nem rendelkező vállalkozás félmilliós, ismétlődés esetén akár egymillió forintos bírsággal is sújtható.

Ebédjegy tízezer forintért

Tegnap szavaztak arról a módosításról, amely felemelné a munkáltató által adómentesen adható támogatások értékét. E szerint a jelenlegi havi 4500 forintról ötezerre emelik a hideg étkeztetési utalványok összegét. A meleg étkeztetés támogatása a jelenlegi havi kilencezer forinttal szemben tízezer lesz 2007-ben. A szabályok szerint a munkavállaló egy hónapban csak egyfajta juttatást kaphat. A módosítás szerint szintén havi tízezer forintos adómentes támogatás adható, elektronikus kártya formájában, az ételautomaták használatához.

Ezer forinttal emelkedik – húszezer forintra – a gyermekes munkavállalóknak évente egyszer adható tanévkezdési támogatás is. Ezekről a mértékekről az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született háromoldalú megállapodás, az ottani alku végeredményét emeli be a törvényjavaslatba ma este a parlament. Egy a kormány által támogatott költségvetési bizottsági javaslat szerint a jövedéki adó fizetését három nappal előre hozzák – költségvetési megfontolásokból. Ugyanis a havonta fizetendő kötelezettséget minden hónap 28-ig kell átutalnia az adózóknak, ám ha ez hétvégére esik, akkor sok esetben csak a következő hónapban érkezik meg a kincstári számlára, s ez már nemegyszer okozott likviditási gondokat. Emiatt az adóbefizetési kötelezettséget a tárgyhó 25. napjára hozná előre kormány.

Boltbezárás csak végső esetben

Nagy könnyítést jelent a jövedéki terméket forgalmazóknak, hogy a jövőben csak akkor lehet harminc napra bezáratni a boltot, ha kereskedelmi mennyiségben találnak zárjegy nélküli vagy adózatlan jövedéki termékeket az ellenőrök. Jelenleg egyetlen üveg adójegy nélküli alkoholért egy hónapra be kell záratni az üzletet, a kormány szerint a zéró tolerancia indokolatlan. Ugyanakkor a kereskedelmi mennyiség alatti vétségre a jövőben is ki kell szabni a százezer forintos bírságot.