Mit hozhat az Európai Unió számára 2007? Összeállításunkban röviden áttekintjük a következő tizenkét hónap 2006 végén előre látható fontosabb eseményeit.

Újévkor két új taggal bővül a szervezet: Románia és Bulgária belépése minden eddiginél szegényebb országok számára teszi elérhetővé a tagsággal járó lehetőségeket. Az 2004-ben csatlakozott tíz új tagállam közül ugyanakkor Szlovénia 2007. január elsején megvalósítja az integráció következő fázisát: csatlakozik az eurózónához.

Februárban ismét az orosz gáz kerülhet az európai újságok szalagcímére: várhatóan ekkor hozza majd meg első eredményeit a Gazprom balti gázvezeték projektje, amely több mint ezerkétszáz kilométeren húzódik a Oroszországból a német Greifswaldig. A vezeték ügye elsősorban a lengyeleknek és az ukránoknak „fáj”, hiszen az a Balti tenger alatt elvezetve teljesen kikerüli országaikat.

Márciusban ötven éves az EU! Számokban mérve igazi sikertörténetről van szó: az EGK kezdeti hat alapító tagállama helyett az ötven éves évfordulóra 27 tagja lesz az Európai Uniót megalkotó szerződéseknek.

Áprilisban elnökválasztást tartanak Franciaországban, amelynek eredménye minden bizonnyal érezhető lesz a többi uniós tagállam számára is. Nem eldöntött még azonban, hogy melyik hölgy lesz Nicolas Sarkozy magyar származású politikus ellenfele: Michele Alliot-Marie vagy Segolene Royal?

A brit miniszterelnök, Tony Blair 2007 májusára időzítette régóta hangoztatott távozását a brit miniszterelnöki posztról. Azt még senki nem tudja, hogy Blair végleg felhagy-e a politizálással vagy európai szinten próbál majd meg valamilyen vezetői posztot betölteni.

A német elnökség egyik kulcsfeladatának tekinti az európai alkotmány feltámasztását annak tetszhalott állapotából, így minden bizonnyal ez lesz a fő témája a huszonhetek júniusi csúcstalálkozójának.

Júliusban Németország után Portugália veszi át az EU elnöki feladatait.

Az ENSZ iraki missziója és az EU által kiküldött humanitárius szakemberek előre láthatóan augusztusban térnek majd vissza szülőföldjükre a közel-keletről. Azt viszont még senki nem tudja, hogy vajon meddig állomásoznak még Irakban az amerikai és angol katonák.

Az egyes tagállamaival ellentétben az EU népessége folyamatosan gyarapodik. Bulgária és Románia belépésével várhatóan meghaladja majd az 500 millió főt. Az ENSZ Népességkutató Alapja szeptemberben kezdi meg működését és várhatóan az európai migrációs problémákkal is kiemelten foglalkozik majd.

Októberben teljessé válhat a 2004-ben csatlakozott államok integrációja, ugyanis a Cseh Köztársaság ettől kezdődően alkalmazza majd a schengeni egyezményt.

Törökország novemberben választásokat tart. Az ország 1963 óta kopogtat az EU ajtaján – jóval kevesebb sikerrel, mint ahogy azt a török döntéshozók látni szeretnék. Az idei választásokon ismét eldőlhet, hogy vajon milyen irányban haladnak tovább a kisázsiai ország EU csatlakozási tárgyalásai, hiszen egy esetleges radikalizálódás döntő mértékben az arab világ felé fordíthatja a törököket.

A jövő év egyik legfontosabb európai szereplője a Szlovénia lesz: januárban bevezetik az eurót, majd decembertől átveszik a szervezet elnökségét – ezzel Szlovénia lesz az első állam, amely a volt keleti tömb országai közül kikerülve irányítja majd az integrációs szervezetet.