Emberölés bűntette - ítélet a Pécsi Ítélőtáblán

2007.01.17.

A Pécsi Ítélőtábla 15 év fegyházbüntetésre és 8 évi közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki Alsónánáson ölte meg volt ismerősét.

Az első fokon eljáró Tolna Megyei Bíróság megállapítása szerint a vádlott (28 éves alsónánai férfi) Alsónánán ismerkedett meg a német sértettel, akivel jó kapcsolatot alakított ki. A sértett házában egy presszó működött, ahol a vádlott 2004. szeptemberétől felszolgálóként dolgozott. Munkaköréből adódóan a presszó bejárati ajtajához kulcsot kapott. A presszóban volt egy zenegép és egy játékgép. Mindkettő kasszájának kulcsait a vádlottra bízták, az ő feladata volt az üzemeltetőkkel történő elszámolás is. A férfi 2004. szeptemberétől a rábízott gépekből a bevétel egy részét, illetve a váltópénzt kivette és saját céljaira használta fel. A zenegép üzemeltetője észlelte a vádlott magatartása folytán keletkezett 39.990,- forint hiányt, amelyet a presszó üzemeltetője megtérített. A vádlott munkájával kapcsolatban egyre több hiányosságot, és szabálytalanságot tárt fel a presszó üzemeltetője. A 2004. december 1. napján történt végelszámolás során fény derült arra, hogy a játékgép kasszájából a vádlott 275.000,- forintot tulajdonított el. A vádlott a játékgépet üzemeltető kft. felé fennálló tartozását írásba foglalt nyilatkozatában elismerte azzal, hogy a megtérítésre december 8. napjáig vállalt kötelezettséget, amelynek azonban nem tett eleget. 2004. december 1. napjától a presszó nem működött tovább, a vádlott azonban többszöri kérés ellenére sem adta vissza korábbi munkáltatójának a bejárati ajtó kulcsait.

2004. december 20. napja körül a vádlott egy ismerősével antik bútorok vásárlása ügyében felkereste a sértettet, azonban a jogügylet ekkor nem jött létre. December 23-án a vádlott napközben Szekszárdon lambériázott egy barátjánál, eközben 4 dl bort fogyasztott el, majd este egy kocsmában tovább italozott. 2004. december 24-én 0:30 körül érkezett Alsónánára és hirtelen ötlettől vezérelve elhatározta, hogy meglátogatja a sértettet, akiről tudta, hogy a hajnali órákban még nem szokott aludni. A férfiak egy ideig a bútorok adásvételéről beszélgettek, majd sértetti kezdeményezésre átmentek a már nem üzemelő, kocsma céljául szolgáló házrészbe, mert a sértett a kulcsait kereste. Amikor a vádlott elmondta neki, hogy azok nála vannak, de korábbi munkáltatójának kell őket visszaadnia, közöttük szóváltás kezdődött, amely tettlegességig fajult. A sértett felkapott egy lapátot, amellyel legalább két alkalommal kis erővel fejbe vágta a vádlottat, akinek azonban sikerült a lapátot a sértettől elvenni és mivel indulatain már nem tudott ekkor uralkodni, elkezdte ütlegelni a férfit. Legalább 36 esetben sújtott le a sértett fejére, a bántalmazást azután is folytatta, hogy a férfi a földre zuhant. A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette. A vádlott miután észlelte, hogy a sértett meghalt magához vette a férfi egyik kabátját és egy szemüvegtartót, amelyben utóbb 19 USD-t talált, majd bezárta az ingatlant és a kertkaput, a kulcsot pedig magával vitte. A véres ruháit otthon elégette és változatlanul folytatta életét. A sértett holttestét december 27- én találta meg a rendőrség.

A Tolna Megyei Bíróság a vádlottat bűnösnek találta 1 rendbeli különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében, 1 rendbeli kifosztás bűntettében, 1 rendbeli sikkasztás bűntettében és 1 rendbeli sikkasztás vétségében, ezért őt 15 év fegyházbüntetésre és 8 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője részben felmentés, részben eltérő minősítés érdekében jelentett be fellebbezést.

A Pécsi Ítélőtábla Dr. Makai Lajos vezette büntető tanácsa a vádlott Tolna Megyei Bíróság által sikkasztás bűntettének, illetve sikkasztás vétségének minősített cselekményét 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettének minősítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet jogerős.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐJOG