A tagállamok nem kell, hogy helytálljanak a kieső vállallati ellátásokért

2007.01.26. Jogi Fórum / Európai Közösségek Bírósága

A munkáltató fizetésképtelensége esetén a kiegészítő ellátórendszerek alapján öregségi ellátásokra vonatkozó jogosultságokat nem kötelesek maguk a tagállamok finanszírozni. E jogosultságok védelmének a brit rendszer által biztosított szintje azonban nem elégséges.

A munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló irányelv* szerint a tagállamok többek között biztosítják, hogy a vállalati kiegészítő ellátórendszerek alapján az öregségi ellátásra vonatkozó már megszerzett vagy jövőbeli jogosultságok tekintetében megteszik a szükséges intézkedéseket a munkavállalók és az egykori munkavállalók érdekeinek védelmében a munkáltató fizetésképtelensége esetén.

Carol Marilyn Robins és 835 más felperes az ASW Limited társaság korábbi munkavállalói, amely társaság ellen a 2003 áprilisában felszámolási eljárás indult. A felperesek az ASW által finanszírozott, utolsó fizetésen alapuló nyugdíjrendszerek tagjai voltak.

A nyugdíjrendszerek 2002 júliusában fejezték be tevékenységüket és felszámolás alatt állnak. A nyugdíjrendszerek biztosításmatematikusainak értékelései szerint a vagyon nem elegendő a tagok összességének járó valamennyi ellátás fedezésére, ebből következően csökkennek a nem nyugdíjasok ellátásai.

Az Egyesült Királyságban hatályban lévő szabályozás szerint a felperesek nem fogják megkapni a nekik járó teljes ellátást. A felperesek közül ketten ezen ellátásoknak mindössze 20, illetőleg 49 %-át fogják megkapni.

Mivel úgy vélték, hogy a brit jogszabály nem biztosítja számukra az irányelvben előírt védelmet, az alapügy felperesei kártérítési keresetet indítottak az Egyesült Királyság Kormánya ellen az elszenvedett kár megtérítése iránt. Az ügyben eljáró High Court három kérdést terjesztett előzetes döntéshozatalra az Európai Közösség Bírósága elé; az első kérdés arra vonatkozik, hogy a tagállamok kötelesek-e maguk finanszírozni az öregségi ellátásokra való jogosultságokat, és hogy ennek a finanszírozásnak teljesnek kell-e lennie, a második kérdés a brit jogszabálynak az irányelvvel való összhangjára vonatkozik, a harmadik kérdés pedig a tagállam felelősségére az irányelv helytelen átültetése esetén.

Az ellátásokra való jogosultságoknak a tagállamok általi finanszírozása

A Bíróság megállapítja, hogy az irányelv nem írja elő a tagállamok számára, hogy saját maguk finanszírozzák az öregségi ellátásokra való jogosultságokat. Az irányelv megfogalmazása, mivel általánosságban kijelenti, hogy a tagállamok „megteszik a szükséges intézkedéseket” mérlegelési jogkört enged a tagállamoknak az e védelem megvalósítása érdekében elfogadandó mechanizmus tekintetében. A tagállam a hatóságok általi finanszírozás helyett előírhat tehát például biztosítási kötelezettséget a munkáltató terhére, vagy előírhatja egy garanciaintézet létrehozását, amely intézet finanszírozásának részletes szabályait a tagállam határozza meg.

Ezenfelül a Bíróság úgy véli, hogy az irányelvet nem lehet úgy értelmezni, hogy az a szóban forgó jogosultságok teljes garanciáját írja elő. Mivel általánosságban az érintett személyek „érdekeinek védelméhez” szükséges intézkedések elfogadásának előírására korlátozódik, az irányelv – a védelem szintjének meghatározása tekintetében – széles mérlegelési jogkört ruház a tagállamokra, amely kizárja a teljes garancia kötelezettségét.

A brit jogszabály összhangja az irányelvvel

A Bíróság rámutat, hogy 2004‑ben az Egyesült Királyság által közölt számadatok szerint a nyugdíjrendszerek tagjai közül 65 000 szenvedett több mint 20 %‑os veszteséget a várt ellátásokhoz képest, és közülük körülbelül 35 000 szenvedett az említett ellátások 50 %‑át meghaladó veszteséget.

Még ha az irányelv egyetlen rendelkezése sem tartalmaz a legalacsonyabb védelmi szint megállapítását lehetővé tévő szempontokat, egy olyan rendszer, amely bizonyos körülmények között azt eredményezheti, hogy az ellátási garancia az igényelhető jogosultságok 20 vagy 49 %‑ára, azaz e jogosultságok kevesebb mint 50 %‑ára korlátozódik, nem tekinthető megfelelőnek az irányelvben használt „védelem” kifejezés meghatározásának. A közösségi joggal tehát nincs összhangban a brit rendszerhez hasonló védelmi rendszer.

A tagállam felelőssége a helytelen átültetés esetén

A Bíróság szerint a kifejezések általános jellegére és a tagállamokra ruházott széles mérlegelési jogkörre tekintettel a tagállamnak e rendelkezés helytelen átültetése miatti felelőssége a mérlegelési jogköre korlátainak e tagállam általi nyilvánvaló és súlyos megsértésének megállapításától függ.

Annak megállapítása érdekében, hogy ez a feltétel teljesült-e, a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie az ügyre jellemző összes körülményt. A jelen ügyben ezek a körülmények magukban foglalják többek között az irányelv egyértelműségének és pontosságának hiányát az előírt védelmi szint esetében, és az irányelv tagállamok általi átültetéséről szóló, 1995‑ös bizottsági jelentést, amelyben a Bizottság a következő megállapításra jutott: „Úgy tűnik, hogy az [Egyesült Királyság által elfogadott] különböző szabályok megfelelnek az [irányelv] követelményeinek”, ami megerősíthette az Egyesült Királyságot az irányelv átültetésére vonatkozó álláspontjában.

  • A munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1980. október 20‑i 80/987/EGK tanácsi irányelv (HL L 283., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 217. o.).

(C‑278/05. sz. ügy)

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA