Az Állami Főépítészeti Iroda létrehozása

2007.01.29. Jogi Fórum / ÖTM

Dr. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter kezdeményezésére – a közigazgatási reform részeként – a korábbi területi főépítészi irodák 2007. január 1-jétől állami főépítészi iroda elnevezéssel az újonnan létrehozott regionális közigazgatási hivatalokban, azok szervezeti egységeként, a regionális közigazgatási hivatalvezetők alárendeltségében működnek. Az irodák vezetőit a regionális közigazgatási hivatalok vezetői – a miniszterrel egyetértésben – nevezik ki.

A 7 „Állami Főépítész” közül négyen korábban területi főépítészként működtek, új főépítészek kinevezésére az Észak-magyarországi, Dél-dunántúli és a Közép-dunántúli Régióban került sor. Négy iroda székhelye változatlan, három állami főépítészi iroda azonban új helyre költözik: a veszprémi Székesfehérvárra, a pécsi Kaposvárra, a miskolci pedig Egerbe.

Kiemelkedő szakmai előéletük alapján az új állami főépítészi irodák vezetői, „Állami Főépítész” elnevezéssel az alábbi személyek lesznek:
  • a Közép-magyarországi Állami Főépítészi Iroda vezetője Budapest székhellyel Hajnóczi Péter,
  • a Közép-dunántúli Állami Főépítészi Iroda vezetője Székesfehérvár székhellyel Csohány Klára,
  • a Dél-dunántúli Állami Főépítészi Iroda vezetője Kaposvár székhellyel Virányi István,
  • a Nyugat-dunántúli Állami Főépítészi Iroda vezetője Győr székhellyel Keresztes Sándor,
  • az Észak-magyarországi Állami Főépítészi Iroda vezetője Eger székhellyel Bernáth Mihály,
  • az Észak-alföldi Állami Főépítészi Iroda vezetője Debrecen székhellyel Arató András,
  • a Dél-alföldi Állami Főépítészi Iroda vezetője Szeged székhellyel Kiss Lajos.
  • kapcsolódó anyagok
KÖZIGAZGATÁS