Az első fokon eljáró Somogy Megyei Bíróság megállapítása szerint a vádlott (42 éves patcai férfi) 2005. szeptemberében vált el feleségétől, azonban a válásba nem nyugodott bele és emiatt rendszeresen szidta volt feleségét, illetve annak szüleit, akiknek szennai házába költözött a nő a válást követően. 2006. március 6-án a közepes fokban ittas vádlott elment a sértettek házához, nála volt a mindig tokban magával hordott 9,4 cm pengehosszúságú kése is.

Ahogy belépett a házba megpillantotta a konyhában reggeliző volt apósát, hozzálépett és minden előzmény nélkül, legalább közepes erővel hasba szúrta. A férfi ekkor védekezni próbált, eközben metszett sérüléseket szenvedett, a további dulakodás során kikerültek a ház folyosójára, a vádlott itt nagy erejű metsző mozdulattal elvágta a férfi nyakának bal oldalát. A vádlott volt anyósa a sértett kiáltozására lányával együtt a folyosóra lépett, ekkor a férfi azt kiáltotta nekik, hogy “megígértem, hogy megölök mindenkit!”, majd rájuk támadt. Az idősebb nőt megvágta az arcán, aki ekkor egy kis baltával védekezni próbált és azzal a vádlott feje irányába csapkodott, három kis erejű ütés el is találta a férfi fejét. A vádlott volt felesége egy piszkavasat kapott fel védekezésül, majd a ház kiskonyhájába menekült és mobiltelefonján a rendőrséget hívta, a vádlott azonban utána ment és elvette a telefont. Ekkor a nő az egyik szobába menekült, magára zárta az ajtót, a férfi pedig a korábban a volt anyósa által eldobott kis baltával betörte az ajtót, volt feleségének azonban sikerült a baltát az ajtón vágott résen keresztül elvennie férfitól, aki ezt követően belépett a szobába, de a nőt nem támadta meg, hanem odaadta neki a még mindig nála lévő kést és a helyszínen megvárta a rendőrséget.

A sértetteket kórházba szállították. A férfi a kórházba szállításkor közvetlen életveszélyes állapotban volt, ezt a szakszerű orvosi ellátás hárította el. Az idősebb nő nem volt életveszélyes állapotban, azonban védekezésének hiányában a nyak, illetve a fej irányába irányzott szúrások halálos sérülést is okozhattak volna.

A Somogy Megyei Bíróság a vádlottat bűnösnek találta több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, ezért őt 11 év fegyházra, mellékbüntetésül 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője eltérő minősítés, valamint enyhítés végett jelentett be fellebbezést.

A Pécsi Ítélőtábla Dr. Krémer László vezette büntető tanácsa a vádlott büntetését 10 év fegyházra enyhítette, egyebekben az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet jogerős.