Az ellenőrzés szigorításával és a biztosítékadási kötelezettség bevezetésével próbálják megakadályozni az illegális szemétimportot.

Még ebben a hónapban újra megkezdi működését a különféle hatóságok tagjaiból álló “zöldkommandó”. Az egység a hulladékszállítmányok mellett ellenőrizni fogja a lerakókat és a hulladékkezelési engedéllyel rendelkező telepeket is. Az illegális szemétimport kapcsán miniszteri biztossá kinevezett Erdey György szakállamtitkár közölte: a rendőrökből, környezetvédelmi felügyelőségek szakembereiből álló zöldkommandó nem kampányszerűen működik majd, hanem egész évben, meghatározott rendben végzi a felderítést. Munkájukra nagy szükség van, hiszen felmérések szerint az ország területén több ezer kisebb-nagyobb illegális hulladéklerakat, elhagyott szemétgödör található.

Az utóbbi időben legnagyobb vihart kavart német importszemét ügye végre rendeződni látszik. Újabb bálák az elmúlt két hétben nem kerültek elő. Az eddig felfedezett 4800 tonna hulladék harmadának német származását már egyértelműen sikerült igazolni. Bár a szállítólevelek az esetek többségében nincsenek meg, Erdey György szerint a szemét összetétele, illetve tanúvallomások alapján általában bizonyítható a hulladék útja. Ez azért fontos, mert Németország csak az egyértelműen onnan származó szemetet köteles visszaszállítani.

A hasonló esetek megelőzésére még az év első felében bevezetné a környezetvédelmi tárca a hulladékszállító cégek biztosítékadási kötelezettségét. A rendelet hatályba lépése után a hulladékokkal foglalkozó vállalkozások csak abban az esetben kaphatnának működési engedélyt, ha letétbe helyeznek egy bizonyos, az adott hulladék értékétől függő összeget. Így nem az államra, hanem a szállítóra, illetve a hulladék tulajdonosára hárulna baleset vagy szabálytalan tárolás esetén a szemét ártalmatlanításának a költsége. Ha már most létezne ez a rendelet, nem lenne vitatott, kinek a feladata a Csepel-szigeten lévő, egyes híradások szerint a Dunát is veszélyeztető galvániszapos hordók ártalmatlanítása. A hordókat egykor Csepelre szállító cég időközben tönkrement. A hatóságok szerint nincs közvetlen szennyezésveszély, így pillanatnyilag a szaktárca, a kerületi és a főváros sem hajlandó áldozni a telep felszámolására.