A közép-európai utak a legveszélyesebbek

A legveszélyesebb utak Közép-Európában, míg a legbiztonságosabbak az EU északi tagállamaiban, valamint Máltán találhatóak - áll egy most megjelent Eurostat jelentésben. A dokumentum szerint 2004-ben 1,8 millió ember sérült meg az európai utakon.

A jelentés szerint a tagállamok a 1994-es állapotokhoz képest 2004-re nagy előrelépést tettek az utak biztonságának javítása érdekében, bár a nyugat-kelet választóvonal továbbra is megmaradt.

A legtöbb halálos áldozatot követelő közúti baleset (egymillió autóra vetítve) Lettországban (752), Romániában (749), Litvániában (571) és Szlovákiában (507) történt, míg a legalacsonyabb számokat Máltán (61), Svédországban (117), Nagy-Britanniában (121), Hollandiában (126) és Németországban (129) jegyezték fel. Magyarországon 2004-ben egy millió személyautóra vetítve 458 haláleset történt, amellyel hazánk a hatodik legrosszabb eredményt érte el.

A halálos áldozatok számát tekintve a legbiztonságosabb utak az észak-nyugat európai városok közelében találhatóak. 2004-ben a legkevesebb halálos áldozat (egy millió autóra vetítve, mindössze 23) a németországi Brémában volt, de Berlin, Bécs, Stockholm és Brüsszel is a biztonságos városok közé tartozik.

A közlekedési módozatok közül egyértelműen a közúti közlekedés a legveszélyesebb. A Közösségi Közúti Baleseti Adatbázis (CARE) szerint 2004-ben a 25 tagú EU-ban 1,3 millió autóbaleset történt, amelyekben körülbelül 1,8 millió ember sérült meg, közülük 285 ezren súlyosan. A balesetekben 43, 358 ezer ember vesztette életét, amely azt jelenti, hogy egymillió európaira átlagosan 95 halálos kimenetelű autóbaleset jutott.

Az EU tagállamai nemrég állapodtak meg, hogy az EU-ban egységes jogosítványt vezetnek be, és közös követelményeket állítanak fel a képzés, valamint az orvosi vizsgálatok tekintetében is. Az Európai Bizottság pedig javaslatot terjesztett elő, amelyben az autók állandó világítását tenné kötelezővé, amellyel szerinte a halálos balesetek számát 3-5 százalékkal, azaz 1200-2000-el lehetne csökkenteni évente.

  • kapcsolódó anyagok
KÖZLEKEDÉS