A parlamenti pártok szakértői, a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére, megállapodtak a médiaügyekkel kapcsolatos legfontosabb jogalkotási feladatokról.

Az egyeztetést a Miniszterelnöki Hivatal médiaszabályozási csoportja azzal a céllal kezdeményezte, hogy megszerezze a parlamenti pártok egyetértését az elkövetkező hónapokban esedékes legfontosabb médiapolitikai döntésekhez.

Ezek közül kiemelkedik a médiatörvény régóta esedékes jogharmonizációs célú módosítása – amelynek elmaradása miatt a közelmúltban az Európai Bizottság jogsértési eljárást indított Magyarországgal szemben az Európai Bíróságnál –, a műsorterjesztés digitális átállásáról szóló törvény elfogadása, és a médiaszabályozás átfogó reformjához szükséges jogalkotás tervezett menetrendje.

A pártok képviselői egyetértettek abban, hogy a médiatörvény a jelenlegi keretei között nem reformálható meg, teljesen új szabályozásra van szükség. Ezért megállapodás született arról, hogy az új szabályozási rendszer elfogadásáig a jelenlegi törvényt csak jogharmonizációs céllal kívánják módosítani.

A törvényből a jogharmonizáció miatt kikerülő, a kábelhálózatokat érintő vételkörzet-korlátozás helyett a médiapluralizmust garantáló új rendelkezéseket (az úgynevezett „must-carry” szabályok) a digitális műsorterjesztési törvény szabályozza majd, melyet a parlament tavaszi ülésszakára terjeszt be a kormány. Ezzel egy időben nyújtja be a kormányzat a jogharmonizációs célú médiatörvény-módosítást is. Ezek tartalmáról az álláspontok közel állnak egymáshoz a kormányzati oldal és az ellenzék között.

Megegyezés született arról is, hogy a felek a műsorterjesztés digitális átállásáról szóló törvény tervezetét is ötpárti egyeztetésen tárgyalják meg. A pártok szakértői olyan megoldásra tesznek majd javaslatot, amely a hírközlési és a médiapolitikai szempontokat is figyelembe veszi a digitális átállás során.

Az ötpárti egyeztetésen a Miniszterelnöki Hivatal képviselője ismertette a médiaszabályozás tervezett új jogalkotási rendszerét is (e szerint a jelenlegi egyetlen médiatörvényt több szaktörvény váltaná fel). Abban a felek egyetértettek, hogy több törvényre van szükség, de azok száma, tartalma és elfogadásuk módja még további egyeztetést igényel.