Egyre jobb az esély arra, hogy közös nevezőre jussanak a hackerek és a jogi tisztviselők.

A egykori és jelenlegi hackerek, számítógépes biztonsági szakemberek és jogászok ülnek le a egy asztalhoz a héten, hogy a Black Hat nevű rendezvényen tisztázzák az egyes szervezetek és csoportok internetes és számítógépes biztonságban kialakítandó szerepét.

Az FBI-hoz szegődött Bill Tafoya internetbiztonsági szakértő szerint az elmúlt öt évben jelentősen javult a hacker-csoportok és a felügyeleti szervek együttműködése a bűncselekménynek számító on-line csalások és rendszerfeltörések kiderítésében. A törvény képviselői az utóbbi években ugyanis számos, a munkájukat kiegészítő, segítő hacker-szövetség javaslatát beépítik az intézmények, vállalatok biztonságtechnikai kódexeibe.

A gyűlésen résztvevő hacker-elit már évek óta egyfajta etikai kódexhez tartja magát. A tanácskozáson rész vevő, Attrition.org nevű, a hackertevékenységet figyelő, non-profit szervezetnél is számos hacker dolgozik, akik biztonságtechnikai tanácsokkal látják el a honlap látogatóit.

Az Ipsos-Raid kutatása szerint az on-line csalásokkal kapcsolatos félelmek sokkal nagyobbak, mint amekkora veszélyt ez a statisztikák alapján jelent. A 16 országban, a 18 évnél idősebb internet-használók 46 százaléka tartja ugyanis jellemzőnek és rendkívül veszélyesnek az on-line csalásokat.

A franciák 63 százaléka tart a legjobban az on-line bűnözéstől, míg legkevésbé a kínaiak félnek. Az megkérdezett amerikaiak 47 százaléka érzi azt, hogy jelentősen kockáztat, ha részt vesz bármilyen elektronikus, interneten keresztüli tranzakcióban.