Jöhetnek a tulajdonos nélküli cégek

2007.02.22. Piac & Profit

Lerövidítené a hosszadalmas - átlagosan 38 napig húzódó - cégalapítási folyamatot a kormány. A tervek szerint az ügyvédeknek engedélyeznék az úgynevezett értékesítési célú gazdasági társaságok alapítását

Lehetőség lesz arra, hogy társaságokat hozzanak létre anélkül, hogy a cégjegyzésre jogosult személyt megjelölnék az alapító okiratban, és befizetnék a törvényben előírt vagyoni betétet. Ezeket vásárolhatnák meg egyszerű eljárás keretében azok, akik céget szeretnének indítani.
Az eladó cégeket külön regiszterben tartanák nyilván, és a cégbíróságon elektronikus eljárásban pár óra alatt átírnák az új tulajdonos nevére. A tervek szerint ekkor kell majd megadni a bankszámlaszámot, befizetni a törzs- vagy alaptőkét, és ebben a stádiumban kapja meg a cég a szükséges KSH- és adószámot is.

A piacra lépés bürokratikus terheinek mérséklése érdekében csökkentik a társasági szerződésben és a cégjegyzékben meghatározandó adatok körét és eltekintenek a tevékenységi engedély beadásától is. A cégalapítás költségeinek csökkentése érdekében a kft.-k és a zrt.-k tőkeminimumát is mérséklik, de hogy mennyire, arról egyelőre nincs kormányzati döntés. Jövő júliustól kötelezővé tennék az elektronikus cégeljárást, így várhatóan a nem szerződésmintával történő cégalapítások bejegyzése is felgyorsul.

  • kapcsolódó anyagok
TÁRSASÁGI JOG