A 2007-2013-as, növekedést és munkahelyteremtést támogató kohéziós politika megvalósítása teljes sebességgel zajlik

2007.04. 3. JogiForum.hu / Eu. Biz.

A regionális politikáért felelős biztos, Danuta Hübner ma azt nyilatkozta, hogy az új kohéziós politika előkészületei teljes sebességgel zajlanak annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a fokozott növekedést és a minőségi foglalkoztatást az európai régiókban. A teljes kohéziós politika költségvetésének 90%-át képviselő programokról folynak jelenleg a tárgyalások. Danuta Hübnerrel közösen Vladimír ©pidla, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és az esélyegyenlőségért felelős biztos üdvözölte, hogy minden tagállam időben eljutatta a Bizottsághoz az új programidőszakra vonatkozó stratégiai programját és prioritásait, valamint felkérte őket, hogy tartsák be az ütemtervet, és küldjék el a Bizottságnak a többi operatív programot is.

„A 2007-2013-as kohéziós politika megvalósítása” című brüsszeli sajtókonferencián Danuta Hübner biztos a következőket mondta:

„A 2007-2013-as kohéziós politika fordulópontjához érkeztünk, ami fordulópontot jelent régióink és az Európai Unió modernizálása szempontjából is. Ma a hozzám és Vladimír ©pidla biztoshoz tartozó bizottsági szolgálatok 311,5 milliárd EUR értékű programokról tárgyalnak; a cél, hogy a konkrét beruházások lehetőleg minél hamarabb megkezdődjenek.”

©pidla biztos hozzátette: „Egyértelmű a számomra, hogy a tagállamok teljes mértékben támogatják a Bizottsággal jóváhagyott stratégiai megközelítést. Az alapok elkövetkezendő években történő felhasználása azt jelenti majd, hogy képesek leszünk a növekedés és a munkahelyteremtés célkitűzéseit helyi szinten megvalósítani.”

A tagállamok prioritásait meghatározó dokumentumokat (nemzeti stratégiai referenciakeretek) a kohéziós politikára vonatkozó rendeletekben meghatározott határideig, 2007. március 5-ig eljutatták a Bizottsághoz. A Bizottság jelenleg vizsgálja a nemzeti stratégiai referenciakereteket.

„A tagállami stratégiák egyértelmű üzenetet hordoznak” – mondta Hübner biztos. „A következő időszak programjai a növekedést, a munkahelyteremtést és a fenntartható fejlődést határozták meg prioritásként. Emellett lesznek olyan nagyobb beruházások, melyek a megújuló energiákra és az energiahatékonyságra, valamint európai jelentősséggel bíró infrastruktúrákra irányulnak.”

A korai becslések szerint körülbelül 200 milliárd EUR összeget fognak közvetlenül a lisszaboni menetrendre fordítani, ennek keretei között 50 milliárd EUR összeggel támogatják a kutatással és fejlesztéssel (K+F) és 70 milliárd EUR összeggel a humánerőforrásokkal kapcsolatos programokat – tette hozzá ©pidla biztos.

Két nemzeti stratégiai referenciakeretet – Máltáét és Görögországét – már véglegesítettek, és a Bizottság határozatot fogadott el az operatív programok és az egyes alapokból származó indikatív éves allokációk programonkénti felsorolásáról és az egyéb tényezőkről. Ausztria, Dánia és Németország nemzeti stratégiai referenciakeretéről az elkövetkezendő napokban születik bizottsági határozat. E folyamat folytatódik májusban, júniusban és júliusban. A Bizottság úgy tervezi, hogy valamennyi nemzeti stratégiai referenciakeretről szóló határozatot elfogadják július végéig.
Ami az operatív programokat illeti, a Bizottság 311 programot (206 program az Európai Regionális Fejlesztési Alap [ERFA], 105 program az Európai Szociális Alap [ESZA] számára) kapott meg a várhatóan összesen 441 programból.

Hübner biztos bejelentette, hogy a regionális politikával foglalkozó honlapon egy programtáblázatot vezetnek be, mely táblázatszerűen ábrázolja a nemzeti stratégiai referenciakeretek véglegesítésének és az operatív programok elfogadásának egyes állomásait.

A kohéziós politika költségvetése 347,4 milliárd EUR a 2007-2013-as időszakra. Ez az összeg a Közösség költségvetésének 35%-át jelenti, és a legnagyobb ilyen típusú beruházás az Európai Unió történetében. A Bizottság szorosan együttműködik a nemzeti hatóságokkal a nemzeti stratégiai referenciakeretek véglegesítésével kapcsolatban, mely során a tagállamok gazdaságának modernizálására irányuló intézkedéseket leíró általánosabb nemzeti reformprogramokat összekapcsolják a munkahelyteremtést és a növekedést szolgáló lisszaboni stratégiával.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI BIZOTTSÁG