Az Apple és az EMI bejelentése a digitális jogkezelő rendszerek nélkül legálisan letölthető szoftverekről sokkal kedvezőbb ezeknek a vállalatoknak, mint a fogyasztóknak – derül ki egy, a bejelentés következményeit vizsgáló elemzésből.

A zdnet.fr nevű újság szerint a nagy sajtóvisszhangot kiváltó hétfői bejelentés nem igazán lepte meg az iparágat és az internetet jól ismerőket. A Jogi Fórum is többször beszámolt már arról, hogy a kiadók számára a digitális piac is egyre kevésbé jövedelmező, így a hétfői döntés szinte magától értetődött, és az Apple volt az, aki elsőként szánta el magát a szükséges lépések megtételére.

A francia internetes újság szerint a letöltéseket kínáló különböző oldalak egymástól különböző digitális jogkezelő rendszerekkel látták el a zenei fájlokat, így azok csak meghatározott eszközökön voltak lejátszhatók, tehát interoperabilitásuk nem valósult meg. Ezen a helyzeten az iTunes zenéinek védelme sem változtat, hiszen azok DRM nélkül is csak az iPodokon lesznek lejátszhatók.

A fentieken túl a védelem nélkül letölthető fájlok még drágábbak is, mint a védettek: a kettő közti különbség nagyjából 30 cent.

És mi haszna ebből az Apple-nek? A jó PR-on túl minden bizonnyal jó pár országban kevesebb jogvita vár rá a jövőben, hiszen például Franciaországban és Norvégiában is kifogásolták a hatóságok és a fogyasztói szervezetek, hogy az Apple egy zárt értékesítési rendszert alkalmaz. Mindenekelőtt pedig sikerült a saját fejlesztésű zenelejátszóját piacra dobó Microsoft orrára is egy jó nagyot koppintani.