Öt vádlottat talált bűnösnek hétfőn a Londoni Központi Bíróság terrorista akció előkészítésében és terrorista összeesküvésben. Az eredetileg hét gyanúsított közül kettőt nem minősített bűnösnek a bíróság.

A férfiak merényleteket terveztek egy londoni éjszakai bár és egy bevásárlóközpont ellen, valamint fel akartak robbantani gáztartályokat és elektromos központokat. A robbantásokhoz műtrágya-alapanyagokat használtak volna. A férfiakat 2004 márciusában tartóztatták le, miután London egyik külvárosában, egy raktárban több mint fél tonna műtrágyára bukkantak.

A vádlottak egyike megpróbált úgynevezett “piszkos bombát” is beszerezni az orosz maffiától, de ez nem sikerült neki, legalábbis a több mint egy éve tartó bírósági eljárásban nem sikerült erre bizonyítékot találni.

Ugyancsak bizonyítatlan maradt az az állítás is, mely szerint a vádlottak egyike kapcsolatban állt az Al-Kaida nemzetközi terrorhálózat harmadik emberével, Abdul Hádival, valamint azokkal a terroristákkal, akik 2005. július 7-én bombákat robbantottak a londoni metróban és egy buszon, megölve 52 embert.