Az Állami Autópálya-kezelő értékesítésével egyszeri bevételre tehet szert a büdzsé, de a kiárusítás után sem működne versenykörülmények között az autópálya-üzemeltetés. Ám a befektetővel szemben, a rendelkezésre állási díjhoz hasonlóan, elkötelezné magát a magyar állam. A Budapest Airport értékesítése az állami kontroll végét jelenti.

A vagyontörvény-tervezet szerint az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt.-ben az állam nem tartaná meg tartósan a 25 százalék plusz egy szavazatot sem, és a Hochtief csoport tulajdonában lévő Budapest Airport (BA) Zrt. esetében is értékesítené a még meglevő 25 százalék plusz egy szavazatot. Mint ismert, jelenleg az ÁAK százszázalékos állami tulajdonban levő cég, és az M5-ös és M6-os sztrádákon kívül a gyorsforgalmi úthálózatot tartja üzemben, többek között az autópályadíjakból.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vezetése leginkább azzal indokolja az ÁAK kiárusítását, hogy a cégnek átláthatóan és versenykörülmények között kell működnie. A valóságban azonban a kormány célja az egyszeri bevétel elérése. Jelenleg ugyanis az ÁAK az egyik leginkább átláthatóan működő állami cég, és éppen nem ez az a terület, ahol versenykörülmények között kellene működni. Másrészt viszont a magánosítás esetén számítani lehet arra, hogy egy jelentősebb pénzügyi befektetőcsoport – szakmai cégekkel konzorciumot alkotva – szerzi meg az ÁAK-t, ekkor viszont az államnak lesznek kötelezettségei a befektetővel szemben. Ebben az esetben pedig nem lesz versenyhelyzet, hiszen egyben piacot is vásárol a befektető.

A magánosítás történhet pályázati úton és tőzsdei értékesítéssel is. A tőzsdén keresztüli értékesítés már felvetődött 2005-ben, akkor azonban forrást akartak bevonni az üzemeltetésbe. A GKM a cég harminc-negyven százalékát vitte volna tőzsdére. Az ügyletből akkor harmincmilliárd forint bevételre számítottak. Az ÁAK privatizálási lehetőségeinek vizsgálatára egyébként már megbízást adott a GKM három cégnek. A privatizációs változatok azonban arra az esetre készülnek, amikor az állam kisebbségi részt birtokol.

A Budapest Airport megmaradt részének értékesítésével mindenfajta állami ellenőrzés megszűnne a cég felett, és az állam a 25 százalékos tulajdonrésze után járó éves osztalékban sem részesülne. Jelenleg a BA tulajdonosának és a magyar államot képviselő Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-nek minden évben el kell számolnia az osztalékkal, és a feleknek május 31-éig a kifizetést és a felhasználást jóvá kell hagyniuk.