Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete - ítélet a Győri Ítélőtáblán

2007.05.29. Jogi Fórum / Gyõri Ítélõtábla

Az első fokon eljárt Komárom-Esztergom Megyei Bíróság megállapítása szerint a vádlott (63 éves fertőbozi férfi) 2002. augusztus 31. napján reggel, gépkocsival feleségét annak soproni munkahelyére, egy hírlap üzletbe szállította, ahová be is kísérte.

5 óra 30 perc körül jött ki a vádlott az üzletből, a sértett ekkor haladt el kerékpárjával az üzlet előtt. A vádlott észlelte, hogy a sértett a járdán közlekedik és emiatt szidalmazni kezdte őt, aki leszállt a biciklijéről és számon kérte a szidalmazást. A vádlott ettől még indulatosabb lett és közelben álló személygépkocsijához ment, amelyből elővett egy 51 cm-es 2 cm átmérőjű, 67 dkg súlyú vascsövet, illetőleg egy rövidebb vascsövet, majd a sértettre támadt, aki meglepődött a hirtelen támadáson és csak táskájával tudott védekezni. Dulakodás kezdődött közöttük, amelynek során a vádlott a sértettet a vascsővel megütötte a fején, amitől a sértett megrogyott, a vádlott ekkor újból megütötte a férfi homlokát. A további dulakodás során a kisebbik vascsővel próbálta a vádlott a sértett homlokát ütögetni, de végül a sértett került felülre és kiütötte a vádlott kezéből a vascsövet. Ekkor a vádlott a gépkocsijához sietett és elhajtott a helyszínről. A sértettnek sikerült leolvasnia a vádlott gépkocsijának rendszámát.

A férfi az elszenvedett bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, de a fejére leadott ütések akár közvetlen, akár közvetetten életveszélyt okozó sérülés okozására is alkalmasak voltak.

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság a vádlottat bűnösnek találta életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében, ezért őt a bíróság 1 év 6 hónap börtönre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést felmentés végett.

A Győri Ítélőtábla Dr. Krémer László vezette büntető tanácsa a vádlott büntetését 1 év börtönre enyhítette egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet jogerős.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐJOG