Az Európai Unió Versenyképességi Tanácsának legutóbbi ülésén döntés született arról, hogy a testület a lehető leghamarabb javasolni fogja a Bizottságnak, hogy csökkentse a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) eljárási díjait.

Ha a Versenyképességi Tanács javaslata megvalósul, akkor két éven belül a második díjcsökkentésre kerülne sor a védjegy- és más iparjogvédelmi ügyekben eljáró testület munkájában. Az olcsóbb eljárást követelők legfontosabb indoka az, hogy a 2005-ben csökkentett díjak is túlzott hozamot generálnak az OHIM számára: a szervezet jelenleg körülbelül 200 millió euró készpénztartalékot tudhat magáénak és ezt még annak vezetője is soknak találja.

De Sousa elnök egy közelmúltban adott nyilatkozatában elmondta, hogy a védjegyügyekben eljáró társaságok is tudják, hogy az általuk befizetett illetékek és díjak egy jelentős része a szervezet bankszámlájára kerül, s mivel az OHIM nem üzleti vállalkozás, így a bevételek nagy része gyakorlatilag feleslegesen keletkezik. Szakértők a mostani díjak körülbelül 40%-kal történő csökkentését tartják reálisnak.

Az eljárási díjak csökkentését leginkább az iparjogvédelmi ügyekben eljáró nemzeti hatóságok az a része ellenzi, akik szerint az OHIM növekvő szerepe elsősorban saját jelentőségüket csorbítja.