Az Alkotmánybíróság júniusi első teljes ülésein folytatja a köztársasági elnök al­kotmányértelmezési indítványának, valamint a Fidesz és a KDNP népszava­zási kezdeményezésével kapcsolatos kifogásoknak a tárgyalását.

Az Alkotmánybíróság hétfői ülésén tárgyalja a Magyar Köztársaság 2004. évi költ­ségvetéséről és az államháztar­tás hároméves kereteiről szóló 2003. évi CXVI. tör­vénynek az irányított betegellátási modellkísérletre vonatkozó részei, továbbá az egészségügyi szolgáltatások Egészség­biztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 50. §-a alkotmányosságá­val kapcsolatos határozattervezetet.

Az alkotmánybírák mulasztásos alkotmányellenességet vizsgálnak a tekintetben, hogy az Országgyűlés elmulasztotta-e az Alkotmány 19/D. §-ában, a 19/E. §. (3) be­kezdésében, illetve a 65. § (2) bekezdésében meghatározott jogalkotói feladatát.

Napirenden lesz Sólyom László ál­lamfő azon indítványa, amelyben a köztársaság elnök állami kitün­tetés-adomá­nyo­zási jogkörének értelmezését kéri.

Tárgyalják a társadalombiztosítási nyugellátásáról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 22. § (1) és (2) bekezdése alkotmányosságával összefüggő határozattervezetet is.

Megvitatják a Magyar Köztársaság gyorsforgalmú közúthálózatának közérdekűségé­ről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény egésze és egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában készült tervezetet.

Határozat készül a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény egyes rendelkezései alkotmányosságával összefüggésben.

Egy indítvány a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 12. § a) pontja alkotmányosságát kérdőjelezte meg.

Kedden folytatják az alkotmánybírák a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdemé­nyezését érintő OVB határozatok tárgyalását. A két ellenzéki párt kifogást nyújtott be az Országos Választási Bizottság 105/2007. (III. 29.) OVB határozata ellen, amely megtagadta az aláírásgyűjtő ív mintapéldá­nyá­nak hitelesítését. Az íven a következő kérdés szerepel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanul­mányokat folytató hallgatóknak ne kelljen kép­zési hozzájárulást fizetniük?”
A Fidesz és a KDNP kifogást nyújtott be az Országos Választási Bizottság 106/2007. (IV. 11.) OVB határozata ellen is. Az OVB az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hi­tele­sítését meg­tagadta. Az íven a követ­kező kér­dés szerepel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fi­zetni?”

Napirendre kerül az Országos Választási Bizottság 107/2007. (IV. 11.) OVB határo­zata ellen beterjesztett kifogás is. Az OVB az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hi­tele­sítését meg­tagadta. A határozatot a Fidesz és a KDNP támadta meg. Az íven a követ­kező kér­dés szerepel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kell­jen kórházi napidíjat fizetni?”

Napirendre tűzik az Országos Választási Bizottság 577/2006. (X. 22.) OVB határozata elleni kifogás vizsgálata tárgyában készült tervezetet is. Az OVB az aláírás­gyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadta. A határozatot a Magyar Függetlenségi Párt támadta meg. Az íven szereplő kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy hazánk kato­nai semlegessé­gének érdekében, a Magyar Köztársaság mondja fel NATO-tagságát?”

Egy indítványozó az 1986. évi 14. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a Gyermekek Jog­ellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában az 1980. évi október 25. napján kelt szerződés 3. cikk a) pontjának „szokásos tartózkodási he­lye” szövegrészének az alkotmányosságát kérdőjelezte meg.

Megtárgyalják a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 53. § (1) bekezdésének a) pontja „1993. március 1-jétől tíz éven belül,” szövegrésze alkotmányosságát kifogásoló indítványt.

Foglalkoznak az alkotmánybírák a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló törvény 33. § (4) bekezdése alkotmányosságával is.

Megkezdi a testület a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény egyes rendel­kezéseinek alkotmányossági vizsgálatát.

Határozattervezet készült a Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 137. §. 6. pontjával összefüggő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizs­gálata tárgyában.

Ugyancsak mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálata tárgyában készült egy másik határozattervezet is. Az indítványozó szerint az Országgyűlés a személyes védekezéshez való alkotmányos alapjog sérelmét idézte elő azáltal, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben az eljárás felfüggesztését megala­pozó okok között nem szabályozta az emlékezetvesztést.