Nagyobb védelmet kínál az Európai Bizottság azoknak az üdülni vágyó személyeknek, akik üdülőhasználati jogot, illetve tengerjáró hajókon és lakókocsik igénybevétele céljából hasonló konstrukcióban időben megosztott üdülési jogot vásárolnak, illetve viszont eladnak.

Új irányelv-javaslatot terjesztett elő csütörtökön az Európai Bizottság azoknak a nyaralóknak a védelmében, akik az üdülés egy mostanában egyre jobban elterjedő műfaját, az úgynevezett időben megosztott üdülést választják. Az időben megosztott üdülés, vagy üdülőhasználati jog arra jogosítja fel a fogyasztókat, hogy legalább három éven keresztül egy vagy több hétig az év egy meghatározott időszakában egy üdülőingatlanban, vagy újabban tengerjáró hajókon, belvízi forgalomban közlekedő hajókon és lakókocsikban tartózkodjanak.

Brüsszel az ilyen jellegű üdülési szolgáltatást nyújtók körében elharapózott visszaélések visszaszorítása miatt tartja szükségesnek a szabályok szigorítását. „Több olyan termék is megjelent a piacon, amelyekre nem terjed ki a meglévő szabályozás hatálya. Ez megfosztja a fogyasztókat jogaiktól, a szélhámos kereskedők pedig ártanak a törvényesen működő üzemeltetők jó hírének. Az új szabályokkal azonos versenyfeltételeket kívánunk teremteni az üzleti élet szereplői számára és gondoskodni akarunk a fogyasztók nyugalmáról” – szögezte le Meglena Kuneva fogyasztóvédelemért felelős uniós biztos.

Az utóbbi években nőtt a megosztott idejű üdülési szolgáltatásokkal kapcsolatos visszaélések száma, amit a fogyasztói panaszok számának növekedése is mutat. Tavaly például több mint 2200 ilyen jellegű panasz futott be a hatóságokhoz, a legtöbbet Dániában, Nagy-Britanniában, Svédországban és Spanyolországban regisztrálták. Bár az üdülésnek ez a formája Magyarországon is egyre inkább hódít, a Bizottságnak érdekes módon nincs tudomása arról, hogy hazánkban ezzel kapcsolatban panaszt emeltek volna a fogyasztók.