Az EP-képviselők szerda délután vitáztak arról csütörtökön megszavazandó jelentésről, amelyben a parlament kimondja: egyértelmű elképzelést vár a tagállamoktól a júniusi csúcs után arról, milyen lépések vezetnek el az EU intézményi reformjáról szóló megállapodáshoz. A képviselők a demokráciát, az átláthatóságot és a polgárok jogait erősítő szerződést akarnak – mégpedig 2008 végéig.

Az Enrique Barón Crespo (szocialista, spanyol) és Elmar Brok (néppárti, német) által jegyzett jelentés vitájában, az előbbi támogatásáról biztosította a német elnökség erőfeszítéseit és azt mondta, a tagállamoknak a meglévő alkotmányszerződés alapján kell kompromisszumos megoldást találniuk. Barón Crespo szerint a szerződésben ezen felül foglalkozni kell a klímaváltozás, az energiaügy, a szociális modell, a terrorizmus és a civilizációk közötti párbeszéd kérdéseivel is.

A képviselő úgy vélte, a Tanács nem ülésezhet zárt ajtók mögött, és az új szerzősésről szóló kormányközi konferenciára EP-képviselőket is meg kell hívni.

Elmar Brok az EU megfelelő működéséhez szükséges tényezők között a következőket sorolta fel: a kül- és biztonságpolitika reformja, közös energiapolitika, a közös külügyminiszteri poszt létrehozása, az EU jogi személyisége, az intézmények közötti megfelelő egyensúly, a nemzeti parlamentekkel való megújult kapcsolatok, minősített többségi szavazás a bel- és igazságügyi együttműködésben.

A képviselő hozzátette, a tagállamoknak egyenlőknek kell lenniük, és Európának nem szabad szétszakadnia. Az EU nem fogja kiváltani a nemzetállamokat, és nem is lesz soha állam – mondta Brok.

A soros elnökség részéről Günter Gloser, német Európa-ügyi miniszter azt mondta, döntő az EP támogatása az intézményi reform kérdésében. A parlament elé terjesztett jelentést kiegyensúlyozottnak nevező Gloser hozzátette, meg kell tartani a polgárok túlnyomó többsége által elfogadott szerződés lényegét.

A miniszter elmondta, számos ügyben, így a szerződés szerkezetéről nincs még egyetértés, viszont a tagállamok képesek lesznek megoldást találni. A tagállamok nagy többsége meg akarja tartani az alkotmánytervezet legnagyobb részét – tette hozzá Gloser. A német EU-miniszter azt mondta, van még, akit meg kell győzni, és túl korai lenne még pontos javaslatokkal előállni. A tervezetet csak a júniusi EU-csúcson fogják bemutatni – mondta.

Gloser szerint a tagállamok többsége egyetért abban, hogy tegyék jogilag kötelező hatályúvá az alapvető jogok chartáját. A miniszter támogatásáról biztosította az EP által javasolt menetrendet, amely szerint még a 2009-es EP-választás előtt le kell zárulnia a folyamatnak, így legkésőbb 2008 elején meg kell kezdeni az új alapszerződés ratifikációját

Margot Wallström uniós biztos azt mondta, az Európai Bizottság üdvözli a jelentést, amelynek fő mondanivalójával egyetért. A bizottság alelnöke is azt mondta, 2009-ig meg kell lennie az új szerződésnek. Ehhez az EB júliusig kész véleményezni a csúcson bemutatandó tervezetet.

Wallström szerint meg kell maradnia az alkotmányszerződés lényegének, meg kell tartani a közösségi módszert, a bizottság kezdeményezési jogkörét. A biztos támogatólag szólt még az „egypilléres” felépítésről, a jogi személyiségről, a minősített többségi szavazás kiterjesztéséről, és az Európai Parlament megerősített szerepéről is. A bizottság támogatja az alapvető jogok chartájának kötelező jogi erejét is.

Íñigo Mendez de Vigo (néppárti, spanyol) kiemelte az „energiaszolidaritás” a klímaváltozás és a terrorizmus kérdésének kezelését az új szerződésben. A képviselő az alkotmányszerződésből megtartandó elemek kérdésében egyetértését fejezte ki a jelentésben foglaltakkal, és hozzátette, az EP össze fogja vetni az új tervezetet a korábbi szöveggel.

Jo Leinen (szocialista, német) szerint meg kell tartani az alkotmányszerződés lényegét, és el kell kerülni egy „miniszerződés” elfogadását. Ez utóbbi helyett szerinte egy „alkotmányszerződés pluszra” lenne szükség.

Andrew Duff (liberális, brit) a liberálisok teljes támogatásáról biztosította a jelentést. Duff szerint erősíteni kell az EU működésének demokratizmusát, rugalmas módszereket kell kidolgozni az alapszerződés jövőbeli megváltoztatására. A képviselő azt mondta, a tagállamok kaphatnak vétójogot, de morális felhatalmazást arra nem, hogy blokkoljanak másokat.

Brian Crowley (UEN, ír) szerint a konvent által elfogadott szöveg magját meg kell tartani, és olyan módosításokat kell elfogadni, hogy a tagállamok ne érezzék veszélyeztetve magukat az új szerződés által.

Johannes Voggenhuber (zöldpárti, osztrák) nagyobb szerepet adna a nemzeti parlamenteknek. A képviselő szerint a kormányok is felelősek a „kevesebb Európát” hangulat kialakulásáért.

Francis Wurtz (GUE/NGL, francia) számos ponton nem értett egyet a jelentéssel. Szerinte a továbbra is az alkotmányszerződésről van szó, más köntösben. Wurtz veszélyeztetve érzi az európai szociális modellt, és minden országban népszavazással döntetne az új szerződésről.

Bastiaan Belder (független, holland) ellenzi az alkotmányszerződést, és elfogadhatatlannak tartotta annak más prezentációját.

Bruno Gollnisch (ITS, francia) szerint az igazság az, hogy európai szuperállamot akarnak létrehozni. Jogi személyiség, állandó elnökség, külügyminiszter, közös pénz, többségi döntéshozatal – ez európai állam – mondta.

Jim Allister (független, brit) szerint a jelentés nem veszi figyelembe a politikai realitásokat, ugyanis mindazokhoz ragaszkodik, amiket már elutasítottak.