Lezárult a kistérségi reform első szakasza

2007.06.12. Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium

Teljessé vált a többcélú kistérségi társulások országos lefedettsége, miután a mai napon megalakult a jelenleg lehetséges 166 kistérség közül az utolsóban - a kiskunfélegyházi kistérségben - is a többcélú társulás.

A kistérségi társulások közmegelégedésre működő rendszere Dr. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter kezdeményezésére jött létre. A miniszter álláspontja szerint a kistérségi társulások rendszere a közigazgatási-önkormányzati reform alappillére lett, amely lehetővé teszi a közigazgatási rendszer mikroszintű fejlesztését. A többcélú társulások rendszere beváltotta a szakértők várakozásait és az önkormányzati érdekszövetségek is elismerően szóltak róla.

Azok a települések, amelyek többcélú kistérségi társulásnak tagjai, a rendszer létrejötte óta összesen több mint 76 milliárd forint - a településeknek járó támogatáson felüli - többlettámogatásban részesültek.

A dr. Lamperth Mónika vezette - belügyi, majd önkormányzati és területfejlesztési - tárca a rendszer elindítása óta közel 60 milliárd forint többletforrást fordított a kistérségi társulások normatív támogatására, amelyből oktatási, szociális és egészségügyi közszolgáltatások működtetése és fejlesztései valósulhattak meg. A minisztérium további 2 milliárd forintot juttatott kistérségi iskola- és közösségi buszokra, valamint sportpályaépítésre és felújításra.

Mindennek eredményeként:
  • a szociális alapszolgáltatások területén jelentősen megnövekedett az intézményi társulások száma, és egyre gyakoribbak a többcélú kistérségi társulások saját fenntartásában működő intézmények:
  • családsegítésre 2007-ben 162 intézményi társulás működik 1946 település részvételével, emellett 37 intézményt, szolgálatot maga a többcélú kistérségi társulás tart fenn; --jelzőrendszeres házi segítségnyújtásra 2007-ben 1382 önkormányzat részvételével 53 intézményi társulás működik; 17 szolgálatot működtetnek többcélú kistérségi társulások;
  • házi segítségnyújtásra 2007-ben 968 önkormányzat részvételével 91 intézményi társulás működik; 27 szolgálatot működtetnek többcélú kistérségi társulások.
  • A 2006/2007. tanévben
  • 612 mikrotársulás működik óvodafenntartásra, és 9 óvodát tartanak fenn többcélú kistérségi társulások;
  • 2057 település részvételével 659 mikrotársulás alakult általános iskolai alsó tagozat, és 2109 település részvételével 666 mikrotársulás alakult felső tagozat közös fenntartására; emellett 5 iskolát már maga a többcélú kistérségi társulás tart fenn;
  • a 2007/2008. tanévre - a kistérségi társulások által jelzett adatok szerint - tovább fog növekedni a közoktatási együttműködések száma, illetve több intézmény átvételét tervezik a többcélú kistérségi társulások közvetlen fenntartásába;
  • több mint 100 központi orvosi ügyeletet alakítottak ki, vagy fejlesztettek (épület kialakítás, gép-műszer beszerzés, mentőszolgálattal közös diszpécserszolgálatok kialakítása, ügyeleti gépjárművek beszerzése),
  • közel 140 iskola- és közösségi busz került beszerzése,
  • 2007-ben 1219 nyilvános könyvtárral nem rendelkező településen „könyvtári szolgáltató hely működik",
  • a társulások többsége megyei feladatokat is átvállalt (pl. logopédia).
A területfejlesztési szempontból 95 hátrányos helyzetű kistérség a különböző hazai forrásból támogatott pályázatokon (pl. a decentralizált források, Eu-önerő alap) kedvezményekben, előnyökben részesülnek. Az ezen belül 48 leghátrányosabb helyzetűnek minősülő kistérség 2006-ban és 2007-ben további közel 15 milliárd forintnyi, a felzárkóztatásukat segítő támogatáshoz jut.

Amint az ismeretes, jelenleg parlamenti szakaszban van a kistérségi lehatárolás módosítása, és várhatóan még az idén új társulások alakulnak, néhány esetben a meglévők szétválnak, és települések más kistérségekhez átsorolódnak.

Dr. Lamperth Mónika június 26-ára kistérségi konferenciát hívott össze, ahol lehetőség nyílik az eddigi tapasztalatok komplex értékelésére, és a továbbfejlesztés lehetőségeinek felvázolására szakmai szekciókban. A konferencián napirendre kerül az is, hogy a kistérségek fejlesztési tervei hogyan illeszkednek majd a regionális fejlesztési elképzelésekhez.

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS