Az Egyesült Államok és Kína egy újabb akadályt tudhat maga mögött a hamisítás és a kalózkodás elleni küzdelemben: múlt héten létrejött megállapodásuk alapján az USA-ban azonosított elkövetők ellen a kínai hatóságok is kötelesek lesznek fellépni.

Nagyon időszerű volt már, hogy a két gazdasági szuperhatalom valamilyen módon megállapodjon egymással, hiszen az USA határain elkobzott hamis vagy hamisított termékek 80 százaléka Kínából származott.

A mostani megállapodás értelmében az amerikai vámosok az intézkedés foganatosítását követően tájékoztatják kínai kollégáikat a lefoglalt árukról, akik ezen információk birtokában 90 napos határidőn belül kötelesek lesznek majd felgöngyölíteni az illegális termék forrását.

Kínában gyakorlatilag mindent hamisítanak: mennyiségileg első helyen állnak a ruházati termékek, őket szorosan követik az elektronikai készülékek és az adathordozók, de ide sorolandók még a olcsó, fizetős, szerzői jogsértő tartalmakat kínáló internetes oldalak is, melyek sok esetben kínai szerveren futnak.

Az amerikaiakkal való megállapodáshoz azonban elsősorban nem a fentiek ipari méretű hamisítása, hanem a mérgező gyógyszerek és egyéb, emberi és állati fogyasztásra szánt káros mesterséges alapanyagok amerikai termékekben való megjelenése adta a végső lökést (ld. például az MFL állateledel-gyártó céget érintő botrányt). Ezen túl a pekingi olimpia közeledtével az ország természetesen szeretne jobb képet kialakítani magáról a nyugati fogyasztókban.