Az első fokon eljárt Komárom-Esztergom Megyei Bíróság megállapítása szerint a II.r. vádlott (H. J. 29 éves komáromi férfi) rendőr törzsőrmester 2003. év őszén vásárolt egy Trabantot, amelyet 2004-ben véglegesen kivonatott a forgalomból, majd október elején eladta a sértettnek alkatrészként.

A sértett nem rendelkezett vezetői engedéllyel és tisztában volt azzal, hogy a kocsinak sem érvényes műszaki vizsgája, sem környezetvédelmi igazolólapja, sem kötelező felelősségbiztosítása nem volt. A sértett ennek ellenére úgy döntött 2004. október 12-én, hogy a gépkocsival, amelynek rendszáma sem volt autózik egyet. Az I.r. vádlott (K.G. 25 éves komáromi férfi) rendőr törzsőrmester társával járőrözött Mocsán, amikor felfigyeltek a Trabantra, meg akarták állítani a kocsit, azonban a sértett nem akart megállni, mivel semmilyen engedélye nem volt. Bízott benne, hogy a jó helyismerete révén el tud menekülni, azonban az utat amelyen menekülni akart beszántották, így a kocsival az árokba hajtott. Az I.r. vádlott és társa a sértett magatartásától igen feszült idegállapotba került és amikor a Trabanthoz megérkeztek trágár kifejezések közepette szólították fel a sértettet, hogy szálljon ki. Amikor a férfi kiszállt az I.r. vádlott a vállánál fogva megfogta és a rendőrkocsi motorháztetejére fektette, oly módon, hogy egyik kezével a jobb kezét hátracsavarta és így tartotta, másikkal pedig a rendőri szolgálatban rendszeresített tomfájával egy esetben, a jobb oldalán a csípője fölött kis-közepes erővel megütötte. Az ütés következtében a sértett felületes bevérzéses sérülést szenvedett el. A rendőrök a szabálysértéssel kapcsolatban nyilatkoztatták a férfit, aki a közlekedési szabálysértéseket a helyszínen elismerte, írásbeli nyilatkozatban. A sértett azt is közölte, hogy a Trabantot a II.r. vádlottól vásárolta korábban.

2004. október 13-án a sértett a Komáromi Rendőrkapitányságra ment, ahol a vele szemben lefolytatott rendőri intézkedés kapcsán sérelmezte, hogy az intézkedés során tettleg bántalmazták, a jegyzőkönyv felvétele után kórházba szállították, ahol a vizsgálatról ambuláns lapot készítettek. A Komáromi Rendőrkapitányság vezetője a panasz kivizsgálására a III.r. vádlottnak (D. K. 30 éves komáromi férfi) adott utasítást. A III.r. vádlott a sértettet meghallgatta és közölte vele, hogy bár neki van igaza, de úgysem hinnének neki, és ezért másképp rögzítsék az eseményeket. A III.r. vádlott tisztában volt azzal, hogyha a sértett vallomását az eredeti formában rögzítik, akkor az alkalmas arra, hogy az I.r. vádlott ellen hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége miatt büntetőeljárás induljon. Mivel jól ismerte az I.r. vádlottat az eljárást a sértett befolyásolásával igyekezett meghiúsítani, így a jegyzőkönyvbe az került, hogy a sértett már nem emlékszik tisztán, hogy hogyan sérült meg.

A meghallgatása után a sértettet felhívta a II.r. vádlott, akitől a Trabantot vette és felhívta a figyelmét, hogy változtasson a vallomás azon részén, amely a bántalmazás körülményeire vonatkozik. A II.r. vádlott is tisztában volt azzal, hogy az eredeti vallomás esetén az I.r. vádlott ellen büntetőeljárást indíthatnak. Ezért megfenyegette a sértettet, hogy ha ezen nem változtat, akkor pert fog ellene indítani, amelynek lényege a Trabant alkatrészként történő eladása lesz. A sértett a fenyegetéstől megijedt és végül úgy ítélte meg, hogy az ügyből neki csak kellemetlensége származhat, ezért még aznap visszament a rendőrségre, ahol úgy nyilatkozott, hogy vissza akarja vonni a korábbi vallomását, és azt mondta, hogy a sérülése valószínűleg a kocsiban keletkezett. A III.r. vádlott a vallomását rögzítette, majd jelentést készített, amelyben megállapította, hogy az intézkedő rendőrök jogszerűen jártak el, ez alapján készült el az a határozat, amelyben a rendőrkapitányság vezetője a panaszt, mint alaptalant elutasította a bejelentést azonban továbbították a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Nyomozó Hivatalnak, amely az ügybennyomozást rendelt el.

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság az I.r. vádlottat bűnösnek találta hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségében, ezért őt 150 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A II.r. vádlottat a bíróság bűnösnek találta bűnpártolás vétségében, ezért őt 100 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A III.r. vádlottat a bíróság bűnösnek találta hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettében, ezért őt 300 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A napi tétel összegét a bíróság 200 forintban állapította meg. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik felmentésért jelentettek be fellebbezést, míg az ügyész a II.r. vádlott terhére minősítés-változtatásért.

A Győri Ítélőtábla Dr. Krémer László vezette büntető tanácsa a II.r. vádlott cselekményét egyéb hatósági ügyben elkövetett hatósági eljárás akadályozása bűntettének minősítette, egyebekben az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet jogerős.