A fiatalkori bűnözés kizárólag integrált, nemzeti és európai szintű stratégiák elfogadásával küzdhető le hatékonyan – áll Katerina Batzeli (szocialista, görög) saját kezdeményezésű jelentésében.

A csütörtökön, 440-64-71 arányban megszavazott jelentés szerint egyre csökken az az életkor, amikor a bűnözést elkezdik, és a fiatalok által elkövetett bűncselekmények egyre nagyobb kegyetlenséggel járnak.

A jelentés kiemelkedő jelentőséget tulajdonít annak, hogy a társadalom összes érintett fele – az állam, a regionális és helyi hatóságok, az iskola, a család, a nem kormányzati szervezetek – részt vegyen az integrált nemzeti stratégia megtervezésében és végrehajtásába. Olyan iskola-, szociál-, család- és oktatáspolitikára van szükség, amely biztosítja a fiatalok korai szocializációját és elősegíti az értékek átadására – így a jelentés.

A parlament „hangsúlyozza, hogy a fiatalkorú bűnözők bizonyos csoportjai (etnikai kisebbségek tagjai, fiatal nők és bűnöző csoportok) speciális beavatkozási programokat tehetnek szükségessé”.

A képviselők konkrét intézkedéseket is javasolnak a tagállamoknak, például az egyéves szülői szabadságot, tanárok speciális képzését, konfliktuskezelési tréningeket és média képviselőivel közösen egy olyan „útmutatót”, amelynek célja a gyermekek, és különösen a fiatalkorú bűnözők jogainak védelme.

A közös európai megközelítésnek azt kell célként kitűznie, hogy meghatározza a fiatalkori bűnözés kezelését és orvoslását szolgáló beavatkozás mintáit. Ezekben a szabadságvesztéssel kapcsolatos intézkedések csak a büntetés végső eszközei lehetnek – vélik a képviselők. A bizottságnak a megelőző intézkedéseket már meglévő közösségi forrásból kellene finanszíroznia, az integrált programokra pedig új költségvetési tételt vezethetne be – áll a jelentésben.

Az EP felszólítja a bizottságot, hogy tegyen javaslatot egy integrált közösségi keretprogramra, amely közösségi megelőző intézkedésekből, a civil szervezetek és az államközi együttműködés támogatásából, valamint a kísérleti programok regionális és helyi szintű finanszírozásából áll. A keretprogram a legjobb nemzeti gyakorlatokon alapulna és kiterjedne a pedagógiai infrastrukturális követelményekre is.