Kiszámlázott, ám soha fel nem épített oktatási központok Bolíviában, soha le nem szüretelt citrusfélék után támogatást igénylő mezőgazdasági termelők – két példa az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) 2006-ban lefolytatott 431 vizsgálatából.

„A közbeszerzés – valamennyi lehetséges összefüggésben –, valamint a külső segély továbbra is különösen érzékeny területei az EU költségvetésnek”, mondta Franz-Hermann Brüner, az OLAF főigazgatója, az OLAF ( http://ec.europa.eu/…ndex_en.html) tevékenységéről szóló új éves jelentés brüsszeli bemutatása alkalmával. „Ezért az elkövetkező években még több forrást koncentrálunk majd az e területeken folytatott vizsgálatainkra”, fejtette ki. Brüner hozzátette: „Egyedül azonban nem láthatunk neki: az OLAF sikeréhez elengedhetetlen, hogy feladatunk, azaz az Európai Unió pénzügyi érdekeinek a csalás, a korrupció, a csempészet és más bűncselekmények elleni védelme során továbbra is építhessünk a tagállamokban és azon kívül tevékenykedő partnereinkkel való szoros együttműködésre.

Mind az uniós intézményeken belül, mind azokon kívül bíznak abban, hogy az OLAF hatékonyan kezeli az esetleges rendellenességekre, csalásra vagy korrupcióra vonatkozó új információkat. A Hivatalhoz beérkezett információ mennyisége folyamatosan, a 2002. évi 529 új információról 2006-ban 826-ra nőtt, ami az eddigi legmagasabb szám. Az év végén az OLAF összesen 431 esetben folytatott vizsgálatot.

Bár az OLAF tevékenységének megelőző hatása számokkal nem mérhető, 2006-ban az OLAF-ügyekkel kapcsolatban 450 millió eurót meghaladó összeget tartottak nyilván visszatérített összegként. Ez az összeg azokból az ügyekből származik, amelyeket az OLAF 2006-ban zárt le (körülbelül 114 millió euro), illetve azokból a tevékenységekből, amelyek az év végén a nyomonkövetési szakaszban voltak (körülbelül 336 millió euro). Azon ügyek teljes pénzügyi vonzata, amelyekben az OLAF az 1999. évi létrehozása óta vizsgálatot folytatott, 7,3 milliárd euróra becsülhető.

2006-ban az OLAF megerősítette stratégiáját, hogy a jelentős és összetett csalási ügyekre összpontosítson mind az európai intézményeken, illetve ügynökségeken belül, mind pedig az EU költségvetés érzékeny területein. A Hivatal 2006-ban történt átszervezése a kulcsfeladatokra való folyamatos összpontosítást tükrözi: az OLAF új felépítésében két műveleti és vizsgálati igazgatóság található, az egyik az uniós intézmények és más szervek belső vizsgálataival, valamint az európai intézmények által közvetlenül irányított programok kiadásait érintő csalásokkal foglalkozik. A másik igazgatóság pedig olyan ügyekkel foglalkozik, amelyek az EU költségvetés azon területein merülnek fel, ahol a felelősség megoszlik a Bizottság és a tagállamok között, mint például a saját források, a mezőgazdaság és a strukturális intézkedések terén. A harmadik igazgatóság különleges műveleti segítséget nyújt, mint például elemzések végzése, jogi tanácsadás a büntetőjog terén és a közös vámhatósági műveletek infrastruktúrája.

Belső vizsgálatok

Ami az európai intézményeken és más szerveken, mint például az uniós ügynökségeken belüli rendellenességeket illeti, 2006 végéig az OLAF összesen 69 belső ügyben folytatott vizsgálatot, amelyek az abban az időben vizsgálat alatt álló valamennyi ügy 16 százalékát tették ki.

A számadatok és a bejelentett információk egyértelműen jelzik, hogy az OLAF és általánosan véve az európai intézmények mennyire komolyan veszik a rendellenességeket, a csalást és a korrupciót. Azt is mutatják, hogy az OLAF, valamint nemzeti és nemzetközi műveleti partnerei – mint például az Eurojust és az Europol, vagy az ENSZ és a Világbank – együttes fellépését nem szabad gyengíteni, hanem tovább kell erősíteni.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal éves jelentést ad ki az előző év során végzett független műveleti tevékenységéről. E jelentés nem azonos az Európai Bizottságnak a Közösség pénzügyi érdekeinek védelméről és a csalás elleni küzdelemről szóló jelentésével, amelyet ugyanebben az időben tesznek közzé.