Súlyos törvénytelenségekről panaszkodnak a Hankook dunaújvárosi gyárának dolgozói. Azt mondják, problémák vannak a bérszámfejtéssel, a bérkifizetésekkel, a túlórákkal, és a hétvégi munkával.

A június közepén megalakult szakszervezet szerint szabálytalanok az elbocsátások is. A kormány a magyar adófizetők pénzéből példátlanul magas összeggel, 20 milliárd forinttal támogatja a koreai gyárat. Az érdekvédők holnap egy szakszervezeti rendezvényen a miniszterelnökhöz fordulnak, amitől azt remélik, hogy a cég vezetése leül velük tárgyalni. Székely Tamás szakszervezeti alelnök a hírTV stúdiójában azt mondta: ha mégsem így lesz, a szakszervezet nem igazolja az állami támogatás feltételeit, amely nélkül a cég nem veheti át az állami támogatást.