A közlekedési büntetőpontok bevezetése óta eltelt hat évben kevesebb mint négyszáz jogosítványt vont be a rendőrség. Nem a magyar sofőrök közlekedési kultúrája javult ugrásszerűen, hanem nevetségesen kevés a szabálysértésekért járó pont, mi több, nagy részük két év után elévül. Az ősszel szigorodik a törvény.

Jelenleg 556 ezer járművezetőnek van büntetőpontja Magyarországon. Mint ismeretes, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala tizennégy pont után értesíti az autóvezetőt arról, hogy tizennyolcnál fél évre elveszik a jogosítványát, és újra kell vizsgáznia. Ez azonban nem tántorítja el a renitenseket. A büntetőpontrendszer 2001-es bevezetése óta mindössze háromszázkilencvennégy sofőrnek vonták be ideiglenesen, hat hónapra a vezetői engedélyét. Ebből ötvenegyen március óta vesztették el a jogosítványukat. A hivatal tapasztalatai szerint a 2004-ben bevezetett magasabb pontértékek sem érték el a kívánt hatást. Addig ugyanis a vétkesek minden egyes szabálytalanság miatt csupán egy pontot kaptak, azóta viszont ittasság vagy gyorshajtás miatt ennek a háromszorosa járhat.

Sajnos, a sofőrök egy része, a büntetőpontoktól függetlenül, továbbra is szabálytalankodik. A jogszabály módosítása óta 282 ezer embert büntettek meg azért, mert nem kötötte be a biztonsági övet, vagy nem viselt a motorkerékpáron bukósisakot. Ezekért a közlekedésinorma-sértésekért továbbra is csak egy pont jár. A büntető rendszer bevezetése óta több mint 592 ezren kaptak pontot azért, mert a maximum sebességhatárt negyedével túllépték, sőt 250 ezren annál is gyorsabban hajtottak.
A pontok nagy része azonban a szabálysértés után két évvel elévül.

Pausz Ferenc, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője szerint a lesújtónak tűnő szankcionálási statisztikák ellenére téves következtetést von le az, aki szerint a büntetőpontok feleslegesek. “A rendőrségnek nem az a célja, hogy sok ilyen pont gyűljön össze, hanem az, hogy a jogosítvány bevonásának lehetősége hatással legyen közlekedési kultúránkra. Vezessünk szabályosan.”

Az ősszel további szigorítások várhatók. Annak például, aki két éven belül három alkalommal egy-egy feles után ül a kormány mögé, és elkapják, ugrik a jogosítványa. “A legsúlyosabb esetekben vétkező sofőrök öt-hat büntetőponttal lesznek sújthatók, de két-háromszorosára emelkednek a gyakori szabálytalanságokért, így a telefonálásért vagy az öv be nem csatolásáért járó büntetési tételek is. A visszaeső szabálytalankodóktól meg kell tisztítani az utakat.”