Javier Solana, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hosszas egyeztetések után Wolfgang Ischingert nevezte ki a Koszovó státusát rendezni kívánó tárgyalások európai mediátorának. A Pristina és Belgrád közötti újabb tárgyalások felett az ún. trojka bábáskodik: Ischinger mellett egy amerikai és egy orosz diplomata igyekszik elősegíteni a két fél mihamarabbi megállapodását.

Ischinger, aki korábban külügyminiszter-helyettesi posztot is betöltötte, és jelenleg Németország londoni nagykövete, a délszláv háborúk folyamán szerzett magának elismerést Balkán-szakértőként. A diplomata munkájával jelentősen hozzájárult a konfliktusokat lezáró daytoni megállapodások megszületéséhez.

Az ENSZ által kidolgozott Ahtisaari-terv szerinti rendezés meghiúsulása után az ún. „kontakt-csoport” vette a kezébe az irányítást, mely az Egyesült Államok és Oroszország mellett több európai állam képviselőiből állt. Az európai államok ugyanakkor úgy döntöttek, hogy egyetlen közös képviselővel vesznek részt a tárgyalásokon, aki az Európai Unió közös érdekeit képviseli majd az egyeztetések során. Így a megállapodás értelmében hat állam képviselői helyett ez a nemzetközi „trojka” hivatott elősegíteni a jelenleg szerb fennhatóság alá tartozó albán többségű tartomány békés függetlenedését.

A terület sorsának rendezése már évek óta napirenden van, és még korántsem látni a folyamat végét. Vuk Jeremic szerb külügyminiszter nemrégiben tett amerikai látogatása során megerősítette, hogy a szerb vezetés kész a legszélesebb körű önkormányzatot biztosítani a tartománynak, ugyanakkor az albán többségű tartomány vezetői már többször kifejtették, hogy a függetlenség garantálásán kívül semmilyen más megoldás nem elfogadható számukra. Koszovó politikai vezetője, Agim Ceku nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy amennyiben nem sikerül záros határidőn belül megoldást találni Koszovó helyzetére, úgy kész egyoldalúan kikiáltani a tartomány függetlenségét, még az év vége előtt. Ez beláthatatlan következményeket okozna, így a tárgyalásokat felügyelő megbízottak igyekeznek minél előbb, mindkét fél számára elfogadható megoldást találni, melyre az ENSZ által felügyelt 13 havi tárgyalássorozat után most egy 120 napos időszakot jelöltek ki.