A tudatos fogyasztói döntéseket támogatva, az egyes hírközlési szolgáltatások árai és a szolgáltatások elérhetőségi adatai után immár a hírközlési szolgáltatások minőségi paramétereit bemutató hasznos információkat is közzétesz honlapján a Nemzeti Hírközlési Hatóság.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH), mint szabályozó hatóság elsődleges feladata a hírközléspiaci verseny feltételeinek megteremtése, a választék növelése, és ez által az árak csökkentése. Mindemellett nagyon fontos a fogyasztók pártatlan, hiteles tájékoztatása is, mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, a hatóság felismerte, hogy a saját eszközeivel közre kell működnie a fogyasztók tájékoztatásában, a tudatos fogyasztói magatartás kialakításában, mivel a sok szolgáltatás és a sok marketingajánlat között nagyon nehéz választani pusztán a szolgáltatóktól kapott információk alapján. 2005 őszén az NHH éppen ezért indította el TANTUSZ portálját, melyet azóta több mint 3 millió érdeklődő keresett fel. A TANTUSZ oldalain a vezetékes- és mobiltelefon, valamint a szélessávú internet és a kábeltelevíziós szolgáltatások árairól és elérhetőségeiről tájékozódhatnak a hazai hírközlési szolgáltatások iránt érdeklődő fogyasztók.

Mostantól a szolgáltatások minőségét bemutató adatok közzétételével az NHH további segítséget nyújt azoknak, akik tudatos döntéseket akarnak hozni. Az elektronikus hírközlési szolgáltatóknak – a 345/2004-es Kormányrendelet – alapján az általános szerződési feltételekben szolgáltatásminőségi követelményeket kell vállalniuk. A vállalások teljesülését a szolgáltatóknak folyamatosan mérniük kell, és a minden év januárjában nyilatkozniuk kell arról, hogy az eredmények mennyiben feleltek meg a vállalásoknak. Az ezekben a nyilatkozatokban szereplő adatokat tette most közzé, könnyen átlátható, érthető formában az NHH.

A kormányrendelet szerint a szolgáltatóknak a saját jelentéseiket közzé kell tenniük a cég honlapján és ügyfélszolgálatán.A jelentések emellett egyesével eddig is elérhetőek voltak az NHH honlapján, ahol a feldolgozott adatok a „Szolgáltatások, berendezések, építmények” menüpont alatt, a „Hírközlési szolgáltatások nyilvántartása – az elektronikus hírközlési szolgáltatások minőségi jellemzői címen érhetőek el.