A Kormány a 2007. augusztus 1-ei ülésen elfogadta a 138/1992. Korm. rendelet módosításával kapcsolatos előterjesztést, amely alapvetően a Kjt. 2007. évi C. törvénnyel történt módosításához, valamint a közoktatásról szóló törvény módosításához kapcsolódik

A módosítás alapján a Kjt. szerint a közalkalmazotti jogviszony létesítésekor a próbaidő – az áthelyezés kivételével – általánosan kötelezővé válik.

A kihirdetés alatt álló rendelet megállapítja, hogy a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatóknál általánosan kötelező próbaidőt a közoktatásban mely esetekben nem kell kikötni. Így például azoknál, akiket az oklevélszerzést (záróvizsgát) követő egy éven belül abban a közoktatási intézményben alkalmaznak, amelyben pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézmény hallgatójaként az óvodai gyakorlati foglalkozását, illetve pedagógiai gyakorlatát részben vagy egészben teljesítette. Akkor sem kell próbaidő, ha a közalkalmazott határozatlan idejű kinevezésére abban az intézményben kerül sor, ahol felsőoktatási intézmény utolsó éves hallgatójaként határozott idejű kinevezéssel, munkaszerződéssel, óraadói megbízással foglalkoztatták. Mindkét fenti esetben a közalkalmazott csak akkor mentesül a próbaidő alól, ha a felsorolt foglalkoztatások ideje elérte a négy hónapot. A Kjt. szerint – ha a közalkalmazott nem rendelkezik három évet meghaladó szakmai gyakorlattal – általánosan kötelező a gyakornoki idő kikötése az alaptevékenységhez tartozó munkakörben történő alkalmazáskor. A kihirdetés alatt álló rendelet szerint nem kell gyakornoki időt kikötni annak, aki az alaptevékenységek ellátására létesített bármely munkakörben teljesítette a gyakornoki követelményeket vagy rendelkezik pedagógus szakvizsgával. A jogszabály külön-külön meghatározza, mik tartoznak az általános követelmények körébe, és mit kell biztosítani a munkakörhöz kapcsolódó követelményeknek. Fontos, hogy az általános követelmények ismételt elsajátítását nem lehet megkövetelni attól, akinek intézményen belül változik a munkaköre (például napközi otthoni nevelő szaktanári, tanítói munkakörbe kerül).

A fentiekkel összefüggésben a munkáltatóknak 2007. december 31-ig kell elkészíteniük az intézményükre vonatkozó gyakornoki szabályzatot. A közoktatási intézmény gyakornoki szabályzatában meg kell határozni a számonkérés feltételeit, a gyakornoki minősítés különös szabályait, a szakmai követelményrendszert, továbbá a gyakornoki követelmények teljesítésével és a teljesítés mérésével összefüggő eljárási rendet. A gyakornoki szabályzat kialakításakor az intézményvezetőnek egyeztetnie kell az érintett szakmai munkaközösségekkel, és a szabályzat kiadása előtt be kell szereznie a nevelőtestület véleményét is. A gyakornok részére a kötelező órán túli többlettanítás csak abban az esetben rendelhető el, ha a betöltött munkakör feladatainak ellátása betegség, baleset vagy egyéb ok miatt váratlanul lehetetlenné vált. A gyakornok a kötelező órák teljesítésén túli feladatok közül csak a nevelőtestület munkájában való részvételre, továbbá a munkaköréhez kapcsolódó előkészítő és befejező munkákra kötelezhető. Osztályfőnöki megbízást pedig csak az írásbeli hozzájárulásával kaphat.

A munkáltatónak a gyakornokok segítése céljából szakmai vezetőket (segítőket) kell kijelölniük. A szakmai vezetőt (segítőt) feladatai ellátásáért (óralátogatás, konzultáció) kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítésként az ellátott (felhasznált) órákra számított óradíjának megfelelő díjazás illeti meg.

A tagintézménnyé történő átszervezések miatt szükségessé vált a területi pótlék szabályainak módosítása is. A módosítás kiterjeszti a területi pótlékra való jogosultságot a társulások keretében tagintézménnyé vált kisiskolák pedagógusaira, azért, hogy ezen jogosultságukat ne veszítsék el az iskola önállóságának megszüntetése után.

A kihirdetés alatt álló rendelet a közalkalmazotti álláshelyek tekintetében a pályáztatási kötelezettség alól kivételt állapít meg, abban az esetben, ha a munkakör betöltésére a helyi önkormányzat munkaerő-gazdálkodási rendszerében kerül sor. 2008. január 1-jétől a közalkalmazotti álláshelyek pályázati felhívását a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes honlapján is közzé kell tenni, nemcsak az Oktatási Közlönyben.

A módosítás alapján 2007. szeptember 1-jétől a prémiumévek program keretében foglalkoztatott pedagógusok a heti kötelező óraszám harminchárom százalékának teljesítésén túl nevelő-oktató munkával összefüggő egyéb feladatok ellátására – a korábbi heti hat óra helyett – legfeljebb heti öt óra időtartamban vehetők igénybe.

A rendelet megteremti az összhangot a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 2006. évi módosításával, mely alapján 2007. szeptember 1-jétől emelkednek a pedagógus-munkakörhöz tartozó kötelező óraszámok. A további szakképzettség hasznosításáért járó illetménynövekedés feltétele az, hogy a kinevezésben feltüntetett további szakképzettségét a pedagógus a kötelező óraszáma legalább 10 százalékában hasznosítsa. Ez leggyakrabban két- és többszakos tanároknál fordul elő. A tanári óraszám heti 22 órára emelkedése heti 2,2 törtszámot eredményez. Az illetménynövekedés megállapításához rendelkezni kellett a töredékórákról, a tanári munkakörök mellett azon pedagógus-munkakörök tekintetében is, ahol a kötelező óra különbözik a tanári óraszámtól.

Az összhangot erősíti továbbá az is, hogy az alapfokú művészetoktatási intézményben, a művészeti szakközépiskolában és szakiskolában a tanszakvezetői (tagozatvezetői, szakosztályvezetői) feladatot a kötelező óraszámba történő beszámítás tekintetében a szakmai munkaközösség vezetői feladatként tünteti fel, ezért a feladatot ellátó pedagógus részére járó illetménypótléknak is – az osztályfőnöki pótlék helyett – a munkaközösség-vezető pótlékhoz kell igazodni. Az osztályfőnöki pótlék a közalkalmazotti pótlékalap 30-60 %-a, a munkaközösség-vezetői pótlék: 12-30 %-a, ezért szükséges arról rendelkezni, hogy a már megállapított pótlék mértéke a 2007/2008 tanítási évben senkinél ne csökkenjen.

A módosítás hatályon kívül helyezi azokat a rendelkezéseket, amelyek – az azóta megszüntetett – heti két egyéni, szabadidős és tanórán kívüli foglalkozás külön díjazás nélküli elrendeléséhez kapcsolódtak. Ezzel kapcsolatban fontos felidézni, hogy a közoktatásról szóló törvény 1. sz. melléklet Harmadik rész II/6. pont rendelkezéseit 2007 január 1-jei hatállyal két lényeges ponton módosította a 2006. évi CXXI. törvény 7. § (6) bekezdése. Ennek alapján a tanítási időkeretet az adott tanítási napra tervezett óráknak megfelelően kell csökkenteni a kieső tanítási napok után, továbbá a tanítási időkeret olyan további – fenntartói egyetértéssel meghatározott – távollétekkel is csökkenthető, mint pl. a kirándulás, a tanulmányi verseny vagy a továbbképzésben való részvétel.