Orbán fölvásárló gazdasági társaságot akar

Szabad demokrata és szocialista vélemények szerint törvénymódosítás nélkül nem lehetséges a kormány nemzeti földalapra vonatkozó elképzelésének megvalósítása, hiszen Magyarországon gazdasági társaság nem vásárolhat földet. A kormány még a parlament őszi ülésszaka előtt felállítja a nemzeti földalapot -jelentette be a kabinet döntését a miniszterelnök szokásos szerda reggeli rádióinterjújában. A kormány keddi döntése értelmében hamarosan létrejön az a gazdasági társaság, amely felvásárolja majd a zsebszerződéssel rendelkező gazdák felajánlott földjeit. Orbán Viktor szerint ehhez nem kell törvénymódosítás, a forrást pedig a nemzeti földalap létrehozására félretett 5 milliárd forint biztosítja majd. A kormányzati teendők koordinálására már megalakult egy munkacsoport, amelyet Boros imre, a Phare-ügyekért felelős miniszter vezet, és tagja lesz az agrártárca, az igazságügyi és a környezetvédelmi tárca vezetője. Zsikla Győző kisgazda képviselő szerint a földalap létrehozásáról szóló hír mindössze kampányfogás, mert az 5 milliárd forint nem lesz elég arra, hogy a kormány ráígérhessen a külföldiek által ajánlott árakra. Medgyasszay László (MDF) szerint törvényben kellene rendezni a földkérdést. Kiss Zoltán (SZDSZ) úgy véli, hogy a kormány semmis szerződéseket legalizál, amikor a külföldieknek eladó spekulánsoktól megvásárolja a földet.