Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend különböző fokozatait adta át a Parlamentben.

(kivonat)

A köztársasági elnök szerint az állami kitüntetés nem formaság, hanem komoly elismerés, és ezek a kitüntetések emelik az ünnep fényét. Sólyom László erről az augusztus 20-i állami kitüntetések átadási ünnepségén beszélt a Parlamentben.

A Magyar Köztársaság elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE A CSILLAGGAL
(polgári tagozata) kitüntetést adományozta

a magyar alkotmányos rend védelme érdekében végzett tevékenységük elismeréseként
BAGI ISTVÁN volt alkotmánybírónak,
ERDEI ÁRPÁD volt alkotmánybírónak,
HARMATHY ATTILA volt alkotmánybírónak,

az európai és gazdasági jogi képzés korszerűsítésében, a társasági és cégtörvények kidolgozásában végzett munkássága, a gazdaságirányítási jog terén végzett kutatói, valamint széles körű szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként
SÁRKÖZY TAMÁSNAK, az állam- és jogtudomány doktorának, Állami-díjasnak, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Intézete egyetemi tanárának,

az igazságszolgáltatásban végzett négy évtizedes tevékenysége, életpályája elismeréseként
SOLT PÁL bírónak, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökének, a Magyar Bíróképző Akadémia vezetőjének.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést adományozta

több évtizedes igazságügyi munkája elismeréseként
HORECZKY KÁROLYNAK, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökének,

az igazságszolgáltatásban végzett több évtizedes munkássága elismeréseként
KÁNTOR ANDRÁS RICHÁRDNÉNAK, a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság elnökének,

az igazságszolgáltatásban végzett öt évtizedes munkássága elismeréseként
OLASZ NÁNDORNAK, a Legfelsőbb bíróság nyugalmazott tanácselnökének.

A teljes közlemény és névsor a http://www.magyarorszag.hu/…0070820.html címen olvasható.