Messze még a megállapodás az állami túlköltekezés ellen fellépő költségvetési hivatal létrehozásáról. Szakértőnk szerint egy parlament alá rendelt szervezet civil értelemben nem tekinthető függetlennek. Sólyom László nyilatkozataiban mindig kiáll a civilek és a függetlenség mellett.

Még nem alakította ki politikai álláspontját a Fidesz elnöksége arról a pénzügyminisztériumi javaslatról, amely a költségvetési hivatal létrehozására vonatkozik – tudtuk meg Tállai Andrástól, aki a polgári pártot képviseli az ötpárti tárgyalásokon. Szerinte az eddigi két megbeszélésen szakmai eszmecsere nem történt, csak “iratismertetés” történt, a tárgyalások inkább a kormány kommunikációs céljait szolgálták. A képviselő elmondta, várják a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék véleményét. “Feltételezzük, hogy a majdani költségvetési hivatal sérti az Állami Számvevőszék jog- és hatásköreit, mert a szervezet feladata a büdzsé tervezésének és végrehajtásának ellenőrzése is” – mondta Tállai, hangsúlyozva, az Országgyűlés Költségvetési Hivatala (OKH) is hasonló céllal jönne létre.

Szabó Lajos (MSZP), a költségvetési bizottság alelnöke reméli, hogy megállapodnak a pártok, ehhez szerinte a PM anyaga jó alap. Közölte, hogy a pártdelegáltak saját apparátusukkal és a számvevőszékkel konzultálnak a kezdeményezésről, ezután kellene megegyezniük, amit a frakcióknak is jóvá kellene hagyniuk. “Részletkérdés, bár fontos, hogy az Állami Számvevőszék és az OKH közötti feladatmegosztásra megoldást találjanak.”

A lapunk által megkérdezett, névtelenséget kérő szakértő a jelenlegi politikai helyzet miatt kétli, hogy létrejöhet egy a mindenkori parlamenti többség költségvetés-tervezési lehetőségeit korlátozó szervezet. “Az OKH kialakítása évekbe telne, érdemes a költségekre is odafigyelni” – érvelt. Szerinte van más lehetőség is az állam túlköltekezésének kezelésére, akár a számvevőszék megerősítésével. Szerinte az OKH parlament alá rendelése a civil felfogás alapján nem jelent függetlenséget, erre Sólyom László államfő is kitérhet a Sándor-palotában, ahol a frakcióvezetőkkel kíván tárgyalni a kérdésről, amint a lapunknak adott interjújában elmondta.