Az első fokon eljárt Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság megállapítása szerint a vádlott (48 éves dunaszigeti férfi) egy halászi kocsma tulajdonosa volt. Itt dolgozott a későbbi sértett felesége, aki több esetben panaszkodott a férje italozására és durva magatartására.

2005. április 18-án az ittas állapotban lévő vádlott unokaöccse, valamint egyik ismerőse társaságában szórakozni indult, először Kisbodakra mentek, azonban mivel nem találták egyik kocsmát sem nyitva, elindultak Püski irányába. A vádlott a járművet vezető unokaöccsét abba az utcába irányította, ahol a sértett lakik. A sértett ekkor a ház udvarán tartózkodott. A vádlott közölte, hogy kit keres, majd miután a sértett mondta, hogy ő az, a férfi – a nála mintegy 10 cm-rel alacsonyabb és 50 kilóval könnyebb – sértettet egy alkalommal arcul ütötte – aki ettől a földre került -, majd a feltápászkodó férfi fejét a könyökhajlatába szorította és kivonszolta a gépkocsihoz, ott a
csomagtartóba lökte és lecsukta annak tetejét.

A vádlott társaságában lévő férfiakat az események váratlanul érték, a vádlott viselkedése megijesztette őket. Mondták a vádlottnak, hogy ne bántsa a sértettet, de ő nem hallgatott rájuk, hanem felszólította unokaöccsét, hogy hajtson a kisbodaki csónakkikötőhöz. Ott a vádlott kirángatta a sértettet a kocsiból és ütlegelni, rugdalni kezdte, majd a vízparthoz vonszolta és másodpercekre belenyomta a fejét a vízbe. Ezt követően ököllel és a járműből kivett ásó nyelével ütötte a sértett fejét. Ezt látva a másik két férfi is kiszállt a kocsiból azzal a céllal, hogy a további bántalmazást megakadályozzák. A vádlott eközben megfordította a kezében lévő ásót és az ásó élével próbált lesújtani a földön fekvő sértettre, azonban a másik két férfi megakadályozta ebben, rövid dulakodás
után elvették tőle az ásót. A vádlott ekkor ruhájánál fogva megragadta a szinte magatehetetlen sértettet és a part közelében a Dunába dobta. A sértett nem volt teljesen magánál – így kiúszni nem tudott – ezért a vádlott unokaöccse és társa utána mentek és a partra húzták. Ezt követően a vádlott és két társa elhajtott, a sértett pedig gyalog hazament, ahonnan még aznap kórházba szállították. A bántalmazás következtében a férfi koponyatörést és agyzúzódást szenvedett, a homloktájékot ért erőbehatás alkalmas volt arra, hogy a bekövetkezettnél súlyosabb, akár közvetlenül életveszélyes állapot alakuljon ki, amely igen rövid időn belül a sértett halálát is okozhatta volna.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a vádlottat bűnösnek találta 1 rendbeli különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és 1 rendbeli a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében, ezért őt halmazati büntetésül 8 évi fegyházbüntetésre és 8 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért, míg az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést.

A Győri Ítélőtábla Dr. Krémer László vezette büntető tanácsa a vádlott által elkövetett cselekményeket emberölés bűntette kísérletének és személyi szabadság megsértése bűntettének
minősítette, erre tekintettel a büntetését 6 év 6 hónap börtönbüntetésre és 7 évi közügyektől eltiltásra enyhítette. Az ítélet jogerős.