Az Európai Bizottság szeptember 12-én, kedden négy projektkoordinátort jelölt ki, akiknek az lesz a feladatuk, hogy figyelemmel kísérjék és előmozdítsák egy-egy kiemelt energetikai projekt megvalósítását.

A koordinátorok a

  • Franciaország és Spanyolország közötti nagyfeszültségű elektromos összeköttetésért,
  • a Balti- és az Északi-tengerben található szélerőművek rendszerbe kapcsolásáért,
  • a Nabucco földgázvezetékért és a Németországot Lengyelországon keresztül Litvániával összekötő villamosenergia-vezetékért

lesznek felelősek.

„Az európai koordinátorok kinevezése jól jelzi a nagyszabású elsőbbségi energetikai projektek megvalósítása melletti elkötelezettségünket, és egyben arról is tanúskodik, hogyan reagál a Bizottság az energiaellátás biztonsága fokozásának és a tagállamok közötti villamosenergia-összeköttetések megerősítésének szükségességével kapcsolatos elvárásokra. A kiválasztott személyek valamennyien a legmagasabb szinten szereztek politikai és műszaki jellegű tapasztalatokat, és meggyőződésem, hogy hozzá fognak járulni a szóban forgó projektek sikeres megvalósításához” – mondta Andris Piebalgs energiaügyi biztos.

A koordinátorok stratégiai támogatást nyújtanak és gyakorlati tanácsokat adnak: felderítik az előrehaladást gátló akadályokat, az optimális megoldások megkeresése érdekében egy asztalhoz ültetik a különböző országok érintettjeit, hozzájárulnak a projektek hatásainak értékeléséhez, meghatározzák a megvalósítás megfelelő stratégiáit.

A négy európai koordinátor kinevezése négy évre szól. Olyan projekteket fognak figyelemmel kísérni, amelyekkel kapcsolatban műszaki, politikai vagy pénzügyi nehézségek léptek fel.

Mario Monti a Franciaország és Spanyolország közötti nagyfeszültségű villamosenergia-összeköttetés megvalósításáért fog felelni. Ez a projekt alapvető jelentőségű az Európai Unió középponti területein működő hálózat és az energiarendszerét tekintve mintegy „szigetként” elkülönülő Ibériai-félsziget összekapcsolásában. Mindkét érintett ország energiaellátása szempontjából fontos beruházásról van szó, amely egyben a valódi belső piac létrehozását is garantálja.

Georg Wilhelm Adamowitsch a Balti- és az Északi-tengeren (Dániában, Németországban és Lengyelországban) üzemelő szélerőművek összeköttetéseinek kiépítését fogja felügyelni. A vállalkozásnak az a célja, hogy elősegítse a balti- és északi-tengeri szélerőművekben termelt villamos energia bekapcsolását az európai hálózatba. Ez a projekt a környezeti szempontból fenntarthatóbb energiahálózat kialakításában számít fontos lépésnek.

Jozias Johannes van Aartsen a Törökországot Románián, Bulgárián és Magyarországon át Ausztriával összekötő Nabucco földgázvezeték kiépítésének előmozdítását kapja feladatul. Ezen az új összeköttetésen keresztül Közép-Ázsiából, a Kaszpi-tenger vidékéről és a Közel-Keletről lehet majd földgázt szállítani Európába, aminek révén javul országaink energiaellátásának biztonsága.

Wladyslaw Mielczarski a Németország, Lengyelország és Litvánia közötti villamosenergia-összeköttetés kiépítésének felgyorsítását fogja segíteni. Ez az új vezeték az általános értelemben vett kapacitásnövelés és a megbízhatóság növelése érdekében a Balti-államok és Nyugat- és Közép-Európa (Németország, Lengyelország) energiarendszerét fogja összekapcsolni.

A négy koordinátor Mario Monti, Georg Wilhelm Adamowitsch, Jozias Johannes van Aartsen, és Wladyslaw Mielczarski.

Mario Monti jelenleg Olaszországban dolgozik a milánói Bocconi Egyetem elnökeként. 2004-ig az Európai Bizottság tagja volt, ahol előbb a belső piacért, a pénzügyi szolgáltatásokért és az adópolitikáért felelt (1995–1999), majd a versenypolitikát irányította (1999–2004). Georg Wilhelm Adamowitsch egészen a közelmúltig a német szövetségi kormány gazdasági államtitkáraként tevékenykedett. Jozias Johannes van Aartsen 1998-tól 2000-ig Hollandia külügyminisztere volt. Wladyslaw Mielczarski pedig a ³ód¼i egyetem professzora.