Emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Békés Megyei Bíróság 2007. április 13-án M. M.- né M. A. (1960 – battonyai lakos) vádlottat, s ezért őt 6 év börtönbüntetésre ítélte, 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint elrendelte a vádlott alkoholfüggőségét gyógyító kényszergyógyítását. Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, a vádlott és védője pedig annak enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést.

A büntetlen előéletű, rokkantnyugdíjas, alkoholfüggőségben szenvedő vádlott ittas állapotban rendszeresen kötekedett, veszekedett családtagjaival, s ezek a veszekedések néhány esetben tettlegességig is elfajultak a vádlott és a férje, a sértett között, akivel 1981-ben kötöttek házasságot. Mindketten rendszeresen fogyasztottak alkoholt, az italozást követő veszekedések során a sértett többször – így 2006 októberének elején is – megverte a vádlottat, amelyek során a nő 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

2006. október 13-án reggeltől italozott a vádlott és a sértett. A közös lakásba elsőként a vádlott tért haza, és vacsorát készített. Eközben érkeztek meg gyermekei, akik – részben anyjuk ittas állapota miatt – később elmentek hazulról. Ezt követően lépett be a házba súlyosan ittas állapotban a sértett, akivel a közepesen ittas asszony szóváltásba keveredett.

Veszekedés közben a férfi bántalmazta a feleségét, aki egy fanyelű konyhakéssel mellbe szúrta a férjét. A szúrás következtében a sértett a helyszínen meghalt, életét gyors orvosi beavatkozás sem tudta volna megmenteni. Felesége a lakást nem hagyta el, igyekezett a férjének segítséget nyújtani. Sebére törülközőket szorított, majd megpróbálta felhívni az orvosi ügyletet is, de az nem jelentkezett. Végül fia segítségével tudta értesíteni a vádlott az orvost.