A Fidesz, az SZDSZ és a MIÉP elutasítja Medgyessy Péternek, az MSZP kormányfőjelöltjének a kétkamarás parlament visszaállítására irányuló felvetését.

Így annak megvalósítására – noha az MDF és az FKGP egyetért az ötlettel – a jelenlegi országgyűlési erőviszonyok alapján nincs esély. A kétkamarás parlament felállításához ugyanis kétharmados többséggel módosítani kellene az alkotmányt.

Medgyessy Péter pénteken vetette fel: úgy kellene módosítani az alkotmányt, hogy a jelenlegi 386 képviselőnél kevesebb üljön az alsó- és felsőházban. Szerinte a civil szervezeteknek, az egyházaknak, a régióknak, a kisebbségeknek és a szakszervezeteknek is helyet kell biztosítani az Országgyűlésben. Arra a felvetésre, hogy az MSZP képviselőinek többsége az elmúlt években nem támogatta a kétkamarás parlamentet, Medgyessy azt válaszolta, hogy tárgyalt a szocialisták meghatározó személyiségeivel, akik szerinte nem vetették el a javaslatot. Hasonlóan nyilatkozott lapunknak Kovács László, az MSZP elnöke is. Mint mondta, a szocialisták vezető testületei egyelőre nem tárgyaltak az elképzelésről, de arról többen is folytattak előzetes véleménycserét. Kovács szerint az elképzelés láthatóan érdeklődést keltett, ezért, mint mondta, erről a kérdésről érdemes alaposabb konzultációt folytatni.

További részletek a Népszabadság cikkében