Hatályon kívül helyezte az I. fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy kunbajai asszonyt emberöléssel vádoltak meg. A döntés indoklásakor elhangzott: a táblabíróság megítélése szerint az I. fokú ítélet oly mértékben megalapozatlan, a tényállás annyira felderítetlen és hiányos, hogy érdemi felülvizsgálatra az ügy nem alkalmas. Ezért a Szegedi Ítélőtábla új eljárás lefolytatására kötelezte a Bács-Kiskun Megyei Bíróságot.

A szakképzettséggel nem rendelkező, munkanélküli vádlott egy szegedi szeretetotthonban ismerkedett meg H. V. sértettel, valamint S. J.-nével és S. Sz-val. A vádlott a sértettel szexuális kapcsolatot is létesített.

A sértett, valamint a két asszony 2003 júliusában elhagyták az otthont, és a vádlott kunbajai házába költöztek. A vádlott élettársi kapcsolatot létesített a sértettel, a két nőt pedig azért vette magához, mert segíteni akart rajtuk. Egyikük, S. J.-né 81 éves, mozgáskorlátozott, S. Sz. pedig szellemileg fogyatékos. A sértett egészségi állapota ugyancsak leromlott akkorra, idegi alapú megbetegedése miatt leszázalékolták, fizikai állapota rendkívül gyenge volt, valamint szembetegsége miatt gyakorlatilag nem látott. A vádlott arra gyanakodott, hogy a sértett S. Sz.-val is kapcsolatot tart fenn, emiatt több alkalommal vitába keveredtek.

A vádlott és a sértett között elmérgesedett viszony következtében a vádlott 2006. november 12-én összecsomagolta a sértett holmijait és elküldte a házától. A sértett Bácsalmásra utazott, ahol egy rendőr talált rá, és a bajai kórházba szállítatta, ahonnan a vádlott nem sokkal később visszavitte kunbajai lakásába.

Másnap, 2006. november 24-én mind a négy említett személy a vádlott házában tartózkodott. A nap során a vádlott és a sértett is alkoholt fogyasztott, ami a vádlott számára gyógyszer szedése miatt tilos volt. A vádlott közepesen ittas állapotba került, s délután arra figyelt fel, hogy a sértett megsimogatta S. Sz.-t. Emiatt közte és S. Sz. között vita alakult ki, a vádlott a nőt megütötte, és elküldte a házából.

Délután öt óra körül a sértett a konyhában egy széken ülve szóba hozta ezt az ügyet, s tagadta, hogy valami is történt volna közte és S. Sz. között. A vádlott ettől felindult állapotba került, szidalmazta a sértettet, felkapott egy kisszéket, és a sértett mögött állva négy alkalommal, legalább közepes erővel a sértett fejére sújtott. Az ütések következtében a sértett leesett a székről, hanyatt vágódott, és a tarkója nagy erővel a padlónak csapódott. Rövid időre a férfi el is veszítette az eszméletét, de később magához tért.

A vádlott ekkor a sértett fejét lemosta a vértől, és a férfit ágyba fektette, folyamatosan ápolta. Később azonban a férfi állapota rosszabbodott, ezért a vádlott értesítette a mentőket. A sértett ekkor már beszélni nem tudott, a vádlott pedig azt mondta a mentősöknek, hogy a férfit előző este ismeretlen személyek bántalmazták. A mentőszolgálat a sértettet a bajai kórházba szállította, majd állapotára tekintettel a kecskeméti megyei kórházban gyógykezelték, ahol azonban a gondos ápolás ellenére november 29-én elhunyt.

A vádlott a nyomozás során később beismerte tettét.
Emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2007. május 17-én M. -né (1959 – kunbajai lakos) vádlottat, s ezért őt a bíróság 6 év börtönre ítélte, és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítását kérve, a vádlott és védője enyhítés, illetve a cselekmény átminősítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.