Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az I. fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság döntését abban a perben, amelyben egy pálmonostori férfit, F. F.-t azzal vádoltak meg, hogy saját lányával szemben szemérem elleni erőszakot követett el. Így a jogerős ítélet szerint a vádlottnak 7 évet kell fegyházban töltenie, és 7 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.

F. F. vádlott 1983-tól együtt élt, majd 1986 novemberében házasságot kötött K. M.-val. Kapcsolatukból három gyermek született – F. 1983-ban, T. 1987-ben, N. 1988-ban. Az édesanya 1996-ban elköltözött, ettől kezdve a vádlott egyedül nevelte a három gyermeket. 1998 júliusától 1999 májusának végéig a vádlott együtt élt H. E.-tel Pálmonostorán. 2001 húsvétja előtt a petőfiszállási tanyába már csak a vádlott és N. nevű gyereke költözött.

1999 nyarán, H. E. elköltözése után a pálmonostori lakásban – ahol csak a vádlott és a sértett tartózkodott – a vádlott az akkor 10 éves N.-el fajtalankodott. A kislány a vele történteket nem mondta el senkinek.

2001 tavaszától 2002 nyaráig a vádlott a petőfiszállási tanyán erőszakoskodott az akkor már 12. életévét betöltött lányával. A kislány tiltakozása ellenére hetente több alkalommal fajtalankodott a gyerekkel.

A családi helyzete miatt egyébként is kiszolgáltatott sértett hiába tiltakozott, az erőfölénnyel szemben tiltakozása eredménytelen maradt – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

A vádlott az ellene felhozott vádat mindvégig tagadta.

Tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak és nevelése alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szeméren elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2007. május 2-án F. F. (1965 – pálmonostori lakos) vádlottat. Ezért őt a bíróság 7 év fegyházra ítélte, és 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosbítása érdekében, a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.