Az Európai Bizottság bejelentette, hogy kész kompromisszumot kötni a borreformról, amelyet eddig több EU-tagállam is elutasított.

Az agrárminiszterek ülése után Marian Fischer Boel mezőgazdaságért felelős biztos elismerte, hogy nem volt egyetértés a bizottsági javaslat ügyében. A biztos szerint számos kritika elhangzott, megoldási javaslat azonban alig merült fel. Fischer Boel kifejtette, hogy a Bizottság nyitott a kompromisszumra legtöbb vitás ponton, ám elvárja a tagállamoktól, ők is engedjenek egyes kérdésekben.

A Bizottság Fischer Boel szerint egyrészt lazítana a határidőkön és kitolná a szőlőültetési engedélyek korlátozását annak érdekében, hogy a versenyképes termelők további területekhez juthassanak. A testület kész felülvizsgálni a cukorhasználat betiltását is, amelyet Németország és számos közép-európai ország ellenez. A biztos szerint vitát kell nyitni arról is, hogy a kistermelőket hogyan lehet támogatni.

A magyar álláspont elismeri az uniós borreform szükségességét, de a magyar szakértők szerint a jelenlegi tervezet nem segíti a kijelölt célok megvalósulását. A legutóbbi (2007. július 17.) tanácsülésen egyrészt hazánk a támogatások országok közötti elosztásának egészen más logikáját támogatta, mint az Európai Bizottság, másrészt kiállt amellett, hogy a borkészítésnél ne kelljen feladni a cukor hozzáadásának módszerét.

A bizottsági reformcsomag legfontosabb eleme az unió bortermelésének csökkentése. A javaslat 200 000 hektár szőlőültetvény kivágását indítványozza, és minden tagállamnak kötelezettséget kellene vállalnia arra, hogy borvidékeinek legalább 10%-át kivonja a termelésből. Azok a termelők, akik önként felhagynak a termeléssel, több évre kompenzációt kapnának. Ezen túlmenően az EU minden túltermeléshez kapcsolódó támogatást is megszüntetne, így a felesleg felvásárlását, ennek ipari alkohollá történő desztillálását, a magántárolási támogatásokat, illetve az export-visszatérítéseket is. A javaslat megtiltaná a borok mesterséges édesítését, a „szárazcukrozást” is, mely láthatóan megosztja majd a tagállamokat.