A román ügyészség és a rendőrség is vizsgálódik Gheorghe Funar kolozsvári polgármester ellen. Ha az ügyészség vádat emel, Funart felfüggesztik polgármesteri tisztségéből.

Két ügyben is vizsgálódnak a román hatóságok Gheorghe Funar kolozsvári polgármester ellen. A helyi képviselő-testület ülésének megakadályozása miatt hivatali visszaélés gyanújával jelenleg a rendőrség folytat vizsgálatot. Egy másik, korábbi ügyben, amikor csirkecsontokat rakott ki az ülésterem elé Funar, a rendőrség közerkölcs elleni vétség miatt kérte az ügyészségtől a bűnvádi eljárás megindítását, ebben az esetben már az ügyészség folytat eljárást – mondta Boros János kolozsvári alpolgármester az [origo]-nak.

Amennyiben bármelyik esetben vádemelési javaslattal továbbítja az ügyet a bíróságra az ügyészség, a magyarellenességéről ismert politikust a román törvények szerint felfüggesztik polgármeseteri tisztségéből. Újabb fordulatra nyár végén lehet számítani mindkét ügyben: addigra várhatóan a rendőrség és az ügyészség is befejezi vizsgálatait.