A magyar köztársaság alkotmánybírósága küldöttségének látogatása az európai közösségek bíróságán

2007.10. 3. Jogi Fórum / Európai Közösségek Bírósága

A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága hat tagjából álló, Dr. Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke vezette küldöttség 2007. október 1-jén és 2-án látogatást tett az Európai Közösségek Bíróságán. A küldöttséget Dr. Vassilios Skouris, a Bíróság elnöke, valamint Dr. Juhász Endre, a Bíróság tanácselnöke, és Roger Grass, a Bíróság hivatalvezetője fogadta.

A látogatás első napján a küldöttség Dr. Juhász Endre, a Bíróság tanácselnöke, és Dr. Czúcz Ottó, az Elsőfokú Bíróság tanácselnöke részvételével tartott munkaülésen, valamint a könyvtár szervezetével és működésével, illetőleg a Bíróság előtti eljárásokkal kapcsolatos munkaülésen vett részt.

E napon kerekasztal-megbeszélésre is sor került, amelyen részt vett a Bíróság elnöke, valamint a Bíróság tagjai.
A látogatás második napján a küldöttség a Fordítási Főigazgatóság munkáját, valamint a Könyvtár-, Kutatási és Dokumentációs Főigazgatóság tevékenységét bemutató munkaülésen vett részt.

E találkozó azoknak az állandó és szoros kapcsolatoknak a keretébe illeszkedik, amelyeket a Bíróság a tagállamok legfelsőbb szintű bíróságaival tart fenn.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA