Ötvenezertől hatmillió forintig terjedő bírságot kaphatnak a cégek az egyenlőtlen elbánás, például a bérekkel kapcsolatos megkülönböztetés miatt.

A nyáron milliós nagyságrendű büntetést kapott egy cég, mert egyik női alkalmazottját jóval kisebb fizetésért foglalkoztatta azonos beosztású férfi munkatársánál. A cég azzal védekezett, hogy a privilegizált dolgozó magasabban kvalifikált, nagyobb a tapasztalata. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság az érvelést nem tudta elfogadni. “Fontos, hogy az alapbért ne a munkavállaló, hanem az adott munkakör értéke alapján határozzuk meg. A legjobb megoldás erre a munkakör-értékelési rendszer bevezetése, amely meghatározza, hogy a takarítótól az ügyvezetőig mekkora juttatás illetheti meg az alkalmazottat. Ha létrejön a munkakörök sorrendje, egy adott területen belül bérsávot lehet meghatározni, amelynél a legmagasabb érték az alsó határ többszöröse is lehet. Ezzel ugyanis a cég csökkenti a diszkriminációs eljárások kockázatát” – mondta Szilágyi G. Andrea, a PricewaterhouseCoopers szakértője. Szerinte a kiemelkedő munkát pénzbeli és egyéb bónuszokkal érdemes jutalmazni, az alapbért nem tanácsos az egyéni teljesítmény függvényében alakítani.

A munkakör-értékelési rendszer bevezetése a kis és közepes cégeknél nem jellemző, a módszer alkalmazása főképp a száz-százötven feletti létszámmal működő cégeknél kifizetődő. Széles bérsávokat azért érdemes megállapítani, mert a kompetenciák fejlődésével az alkalmazott bére is arányosan növelhető. A hatóság az esélyegyenlőséget egyre komolyabban veszi. A pénzbírságok ötvenezertől hatmillió forintig terjednek, és nyilvánosságra hozzák a szabálysértők nevét is