„A kis- és közepes vállalkozások állami támogatása a szellemitulajdon-védelmi jogszerzés területén: kihívások és válaszok” címmel rendeztek konferencián, szeptember 27-én Bécsben. Ennek keretében hozták nyilvánosságra annak a két évig tartó kutatásnak ill. felmérésnek az eredményeit, amelynek célja az uniós országokban a szellemi tulajdon támogatása területén a kkv-knak nyújtott, közpénzekből finanszírozott programok közül a legjobbak kiválasztása és a példák közrebocsátása volt.

Az Európai Unió országaira kiterjedő vizsgálatot az Európai Bizottság vállalkozási főigazgatóságának megrendelésére a kkv-kat kutató osztrák intézet, a KMU Forschung Austria végezte.

A konferencián részt vett az Osztrák Kereskedelmi Kamara elnökhelyettese, az Osztrák Szabadalmi Hivatal elnökhelyettese, a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) képviselője, és természetesen az Európai Bizottság számos magas rangú tisztségviselője a megrendelők képviseletében.

Reinhard Buescher, az Európai Bizottság vállalkozási főigazgatósága nevében tartott beszédében a legsikeresebb uniós projektek közé sorolta az iparjogvédelmi szolgáltatások feltérképezését célzó vizsgálatot, amely az alábbi feladatokat vállalta fel:

  • a kkv-k szellemitulajdon-védelmi tevékenysége támogatására működtetett jelenlegi szolgáltatásokról rendelkezésre álló információk gyűjtését és analizálását,
  • korlátozott számú, közpénzből finanszírozott támogató szolgáltatás részletes vizsgálatát,
  • a mintaértékű példák azonosítását,
  • az eredmények közrebocsátását.

A vizsgálat eredményei választ adtak arra, hogy a kkv-k milyen jelentőséggel bírnak az európai gazdaságban, különös tekintettel az általuk foglalkoztatottak számára. Azt számos tanulmány kimutatta, hogy a kkv-k innovációs tevékenysége alapvető szerepet játszik a gazdasági növekedésben és gazdagodásban, de a szellemi tulajdon eszközeinek használata elmarad a várhatótól a tudásalapú társadalomban.

Ez politikai közbeavatkozást sürget, azonban az is kérdés, hogy megfelelően támogatja-e jelenleg a politika kkv-k szellemitulajdon-védelmi tevékenységét. Megválaszolásra várt az a kérdés is, hogy a nyújtandó támogatások milyen bővítése szükséges ahhoz, hogy a kkv-k körében a szellemitulajdon-védelem eszközeit minél magasabb szinten használják. A vizsgálat nyomán a KMU Forschung Austria három szinten, 19 pontban foglalta össze következtetéseit és ajánlásait.

Ebben a kontextusban hasonlították össze a kkv-k számára nyújtott szellemitulajdon-védelmi támogató intézkedéseket, annak elemzésével, hogyan célszerű megtervezni a támogató szolgáltatásokat a leghatékonyabb, a vállalkozások számára legnagyobb értéket jelentő módon.

A politikai döntéshozók, az érdekelt felek és a kkv-k képviselői e tanulmány révén közös forrásból meríthetnek információt arra vonatkozóan, hogy mi tekinthető jó gyakorlatnak, követendő példának Európa szerte ezen a területen.

Ezért van óriási jelentősége annak, hogy a fenti szempontok alapján, a 279 megvizsgált projekt közül a Magyar Szabadalmi Hivatal VIVACE programja a legjobb 15 európai iparjogvédelmi támogató program közé került, egyedüliként a legutóbbi két hullámban csatlakozott országok közül.

A 2004-ben indult VIVACE (Vállalkozói Iparjogvédelmi Versenyképességet Alapozó Cselekvési) programban megfogalmazott fő célkitűzés az iparjogvédelmi szolgáltatások fejlesztése, beleértve a hálózatos információ-szolgáltatást, az iparjogvédelmi oktatási, képzési tevékenység fejlesztése, valamint a gazdasági ösztönzők fejlesztése volt.

E mintaértékű programok közé kerülés nagy jelentőségű mind a Magyar Szabadalmi Hivatal, mind a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara iparjogvédelmi információs hálózata számára, és remélhetőleg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium is európai szakmai sikernek könyveli el a legjobb 15 közé való bejutást.

A program folytatása nem múlhat évi 50 millió forint megítélésén, amely nanoméretűnek tekinthető a magyar innovációra fordított költségek között, ám ugyanakkor a gazdaság egészére képes pozitív hatást gyakorolni. A VIVACE programmal, gondosan kidolgozott kommunikációs terv alapján minden hazai és külföldi fórum résztvevői megismerkedhettek az elmúlt két és fél évben, és a továbbiakban remélhetőleg nem arról kell majd az Európai Bizottságnak hírt adni, hogy volt ugyan egy európai mintának tekinthető program, de a finanszírozó GKM forráshiánya miatt meg kellett szüntetni. A program utolsó támogatási szerződése 2007. január 31-ével lejárt, és jelenleg a szolgáltatók még nem tudják, lesz-e folytatás és milyen feltételekkel.

A konferencián a sikeres programokat rövid előadások keretében ismertették, a VIVACE programot Bakos Éva, az MSZH Iparjogvédelmi Tájékoztatási és Oktatási Központ igazgatója mutatta be.

A konferencián példaként állított 15 európai program:

  • 1.INSTI SME Patent Action (Ger)
  • 2.Patent Information Centres (Ger)
  • 3.IK2 (Sweden)
  • 4.Innovation by Patent Information (IOI) (NLD)
  • 5.IP Prediagnosis (IP Genesis) (FRA)
  • 6.What is the key? (UK)
  • 7.Intellectual Assets Business Service (IA Scotland)
  • 8.serv.ip (Austria)
  • 9.IPAS – IP Assistance Scheme (Ireland)
  • 10.VIVACE (Action Plan Promoting Industrial Property Competitiveness of Entrepreneurs) (HU)
  • 11.SME Services of the Henri Tudor Centre (LUX)
  • 12.Foundation for Finnish Inventors (FIN)
  • 13.Promotion of Industrial Property – SEGAPI (ESP)
  • 14.SME Services of the Danish Patent Office (DK)
  • 15.PTR Technology Network Service (France)