Konferencia a gyermekek bűnelkövetővé és áldozattá válásának megakadályozásáról

2007.10. 5. MTI

A gyermekek bűnelkövetővé és áldozattá válásának megakadályozásáról, valamint az iskolai bűnmegelőzésről szervezett konferenciát csütörtökön Budapesten a Bűnmegelőzők Országos Szakmai Szövetsége és a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottsága.

A "Biztonságos iskola mozgalom a proszocialitásra és a biztonságra nevelés szolgálatában" című tanácskozás megnyitójában Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának szocialista elnöke hangsúlyozta: soha nagyobb szükség nem volt arra, hogy a legveszélyeztetettebb korosztállyal, a gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozók összefogjanak.

Mint mondta, a mozgalom egyelőre hat iskolában működik. Az angol, amerikai, kanadai, lengyel minták alapján, a magyar viszonyokat figyelembe véve dolgozták ki a mozgalom módszertanát. A mozgalom célja, hogy proaktív módon megelőzze a gyermek- és fiatalkorúak bűnelkövetővé válását, elősegítse az iskola biztonságos társadalmi és fizikai környezetének kialakítását. A gyermekeknek önvédelmi tréninget, baleset-megelőzési versenyeket, bűnmegelőzési előadásokat és drogprevenciós tábort szerveznek.

A konferencián többek között az iskolai végzettség és a bűnözés kapcsolatáról, az iskolai erőszak természetrajzáról, és az önvédelmi oktatás szerepéről tartanak előadást szakpszichológusok, gyermekvédelmi szakértők.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG